Trendalelke - Blogmagazin nőknek http://trendalelke.hu Sun, 19 Jan 2020 03:06:21 +0100 Joomla! - Open Source Content Management hu-hu Kecskeméti árva vagyok, gazdit keresek! http://trendalelke.hu/index.php/koz-ter/item/3400-kecskemeti-arva-vagyok-gazdit-keresek http://trendalelke.hu/index.php/koz-ter/item/3400-kecskemeti-arva-vagyok-gazdit-keresek Kecskeméti árva vagyok, gazdit keresek!
A Kecskeméti Cicamentők önkéntesei két új kölyökcicát vettek a napokban pártfogásukba dacára, hogy nagyon kong a kasszájuk. Lelkiismeretük viszont úgy diktálta, nem hagyhatják őket az utcán betegen, a hidegben. Egy belvároshoz közeli 8 fős kolónia legifjabb tagjai ők, akik egy…

 

Az örökbefogadás menete:

A cicák oltási költségeik részbeni megtérítésével fogadhatók örökbe. Érdeklődni kizárólag üzenetben lehet a Kecskeméti Cicamentők Facebook oldalán, illetve a kecskemeticicamentok@gmail.com címen.

 

Így működik a Kecskeméti Cicamentők alapítvány:

  • Önkéntesek mentik a cicákat lehetőségeikhez mérten, szabadidejükben, ellenszolgáltatás nélkül. (A velük készült interjúnkat itt olvashatod.)
  • Gazdikereséssel, ivartalanítási akciókkal, szemléletformálással, befogással, stb. foglalkoznak.
  • Nem rendelkeznek menhellyel, a befogott állatok a tagoknál, illetve más, ideiglenes befogadóknál nevelkednek.
  • Az állatorvosi és egyéb költségeket adományokból finanszírozzák.


Ilyen esetekben fordulhatsz hozzájuk:

  • Örökbe szeretnél fogadni
  • Elveszett a saját cicád
  • Ellátásra szoruló (például elütött) cicát találtál
  • Gazdátlan cicát találtál
  • Meglévő állatnak nem tudsz tovább otthont biztosítani

 


Ha nem áll módodban vagy nem szeretnél magadhoz venni egy új, puha lakó- és játszótársat, akkor is tudsz segíteni a kidobott vagy már eleve kóbornak született kecskeméti macskákon.

Támogatási lehetőségek:

  • Anyagi támogatással: a Környezetünk Állataiért Alapítvány számlaszáma: 10402506-25015506-00000000
  • Az SZJA 1 %-ának felajánlásával, az alapítvány adószáma: 19049560-1-03
  • Átmeneti otthon nyújtásával
  • Szállítással
  • Adományozással (étel, gyógyszer, stb.)
  • Saját állat ivartalanításával, megfelelő, felelős tartásával

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Köz - tér Thu, 16 Jan 2020 13:45:47 +0100
Segíts a kecskeméti hajléktalanoknak tisztálkodási szerekkel! http://trendalelke.hu/index.php/koz-ter/item/3399-segits-a-kecskemeti-hajlektalanoknak-tisztalkodasi-szerekkel http://trendalelke.hu/index.php/koz-ter/item/3399-segits-a-kecskemeti-hajlektalanoknak-tisztalkodasi-szerekkel Segíts a kecskeméti hajléktalanoknak tisztálkodási szerekkel!
Naponta többször kezet mosunk szappannal, este forró zuhany után bújunk ágyba, illatos testápolókkal kényeztetjük a bőrünk. Nekünk mindez a természetes napi rutin része. Sok embertársunknak azonban még ennyi sem adatik meg. A Medina Adománybolt épp ezért elindított egy gyűjtést: a…

 

 

A Medina Adománybolt kapcsolódott az országos kampányhoz, amelynek célja, hogy a hajléktalan nőket ellássuk fehérneműkkel, tisztálkodási- és piperecikkekkel. A menstruációs szegénység nem csupán egészségügyi kockázatot jelent, de megfosztja a nőket méltóságuktól és szégyenérzetet kelt bennük.

A kecskeméti hajléktalanszállókkal egyeztetve kiderült, a tavaly leadott adományok már elfogytak, így aktuálissá vált újra a gyűjtés, amit ráadásul kiterjesztettek a férfiakra is.

 

Mi kerüljön egy-egy neszeszerbe?

 

Nőknek:

tampon, betét, bugyi, trikó, melltartó, szépségápolási cikkek, krémek, testápolók, sminkfelszerelés, körömlakkok, akár hajfesték, stb.

Férfiaknak:

Zokni, alsónadrág, jégeralsó, tusfürdő, borotvahab, eldobható vagy elektromos borotva (a többi fajtát elveszik tőlük), after shave, férfi dezodor, stb.

Nemtől függetlenül:

fogkefék, fogkrém, szappan, sampon, zokni, stb.

 

Nem fontos teljesen összeállított pakkot leadnod, ömlesztve is teljesen megfelel és egy üres neszeszernek is nagyon fognak örülni. Továbbá nem szükséges egyből bevásárolnod, ha segíteni szeretnél, először nézz körbe otthon, hátha kaptál karácsonyra olyan kozmetikumot, amelyre nincs szükséged, más márkát használsz, nem tetszik az az illat, stb., vagy épp van egy félig még teli körömlakkod, parfümöd, stb., amire ráuntál. Amit még tovább ajándékozható állapotúnak ítélsz, nyugodtan leadhatod!

 

Hol és meddig adhatod le adományod?

 

Február közepéig tart a gyűjtés a Medina Adományboltban, Kecskeméten, a Csongrádi u. 4. szám alatt, ahol nyitvatartási időben fogadják a felajánlásokat.

Az adományokat folyamatosan adják majd át, fotóval dokumentálva.

 

Beállsz a segítők sorába?

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Köz - tér Thu, 16 Jan 2020 13:26:29 +0100
20 koncert, amit vétek kihagyni Kecskeméten és az országban! http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3397-20-koncert-amit-vetek-kihagyni-kecskemeten-es-az-orszagban http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3397-20-koncert-amit-vetek-kihagyni-kecskemeten-es-az-orszagban 20 koncert, amit vétek kihagyni Kecskeméten és az országban!
A legkülönfélébb zenei stílusok vonulnak fel Magyarországon 2020-ban, a legkiválóbb világhírű művészek, együttesek által. Sajnos néhány koncert esetében már csak abban bízhatunk, hogy legközelebb nem maradunk le a jegyvásárlásról, például Celine Diont lekéstük. De egy rakat ütős hazai és külföldi…

 

 

 

1. Csík János és a Mezzo lemezbemutató koncert

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. január 18., 19 óra

 

Sajátos, jó hangulatú koncertélményt ígér Csík János és a Mezzo zenekar. Friss, lendületes megszólaltatásban együtt szólalnak meg a kávéházi hangulatú dallamok a magyar népzenével, olyan kecskeméti zenészek tolmácsolásában, akik népzenészként már sok szép zenei élményt adtak a népzenét szerető közönségüknek, és akik könnyű zenészként bejárták a szórakoztató ipar magyarországi és külföldi bugyrait.

A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, de a formálódó produkció egyre több koncertfelkérést kapott. Műsoron első sorban az Úgy élni mint a fák c. album dalai, Csík János saját szerzeményei és néhány vendégszerző, így például Szeder kompozíciói szerepelnek. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólalnak meg, szerethetően, megidézve a régi időket, újragondolva azokat. Ezek a zenészek történetei, akik közül ki a népzenészek, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb – éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.

A felállás:

  • Csík János - hegedű, ének
  • Kisgyőri Krisztián - bőgő
  • Mészáros János - brácsa
  • Németh Zsolt - gitár, ütőgardon, dob
  • Rácz Gábor - zongora
  • Vadas László - citera, tangóharmonika

Jegyár: 3 000 Ft

 

 

2. Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. február 17., 19:00

 

Előadók:

  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  • Gál László, Kutas Dávid, Maruzsa Tibor, Rákos László - kürt
  • vezényel: Kovács János

Jegyár: 4 500 Ft

 

 

3. The World of Hans Zimmer

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. február 17., 19:30

 

Az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas Hans Zimmer kétségtelenül korunk egyik legismertebb és legbefolyásosabb filmzeneszerzője. Egyedi hangzásvilága egy új korszakot teremtett Hollywoodban, és nagy formátumú alkotásai hosszú évekre meghatározták, a filmek drámai hangzásvilágait. Hatalmas mozifilmes kasszasikerek azok, melyeket a zeneszerző maga mögött tudhat.

Hans Zimmer neve fémjelzi kurátorként és zenei vezetőként a showt, és bár személyesen nem lesz jelen, a meghívott szólisták és fenomén barátai lesznek felelősek egy feledhetetlen koncertélményért.

Jegyárak: 13 900 - 31 900 Ft

 

 

4. Kocsis Tibor akusztikus klubkoncert

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. február 29., 19:30–21:00

 

Dalok, emlékek, érzések

Jegyár: 3 500 Ft

 

 

5. REPUBLIC 30

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. március 14., 20:00

 

Bizony , immár 30 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula” hogy aztán sikert sikerre halmozva a Rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon. A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született a Republic Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, és Tóth Zoltán alkotta klasszikus felállása, amely több mint 20 évig osztozott a közös munka minden örömében, sikerében, feladatában. A tehetség korán bizonyságot nyert hiszen a zenekar szinte rögtön sikerrel robbant a köztudatba, lendületes dallamaival, tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. A szakmai elismerések egy balatonlellei rockfesztivál megnyerésétől az eMeRton, Arany Zsiráf és Fonogram díjakon át meg sem álltak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitűntetésig, nem beszélve a megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemezről. A 90-es évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini, vagy akár Koncz Zsuzsa, gyakran közös produkciókat is adva az utókornak. Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, Engedj közelebb, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és narancssárga, Szállj el kismadár … hogy csak néhányat említsünk a megszámlálhatatlan Republic slágerből, melyeken generációk nőnek fel s amelyek az együttest a magyar popkultúra megkerülhetetlen bástyájává tették.

Jegyárak: 5 900 - 11 900 Ft

 

 

6. Carlos Santana

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. március 19., 20:00

 

A tízszeres GRAMMY®-díj, háromszoros latin GRAMMY®-díj nyertes rock ikon, a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, Carlos Santana bejelentette Miraculous 2020 elnevezésű világkörüli turnéját, amely Európában indul tavasszal. Zenekarával ellátogat többek között Olasz- és Németországba, az Egyesült Királyságba, Skandináviába és még tucatnyi helyre, hogy eljátsza 50 éves karrierje leghíresebb dalait, beleértve a rajongói kedvenceket Woodstock-tól a Supernatural albumon át, egészen a mai napig. A turné a világhírű gitáros karrierjének két nagyon fontos mérföldkövére épít: a többszörös GRAMMY® nyertes Supernatural album 20., valamint mesterműve, az Abraxas 50. évfordulója kapcsán mutatja be, hogy miért is tudott Santana a 60-as évek óta minden évtizedben legalább egy top10-es sikert felmutatni.

Jegyárak: 16 900 Ft - 34 900 Ft

 

 

7. APOSTOL 50 jubileumi koncert

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. március 20., 20:00



Történetük 1970 nyarán kezdődött. Az akkor még komolyzenei tanulmányaikat folytató diákokat hamar megfertőzte a beat mozgalom, nyitottak voltak az új zenei stílusokra is. A salgótarjáni Országos Könnyűzenei Fesztivál megnyerése, valamint az első rádió és lemezfelvétel arra ösztönözte a csapatot, hogy ezek után már ne csak hobby zenekar legyenek. Annál is inkább, hiszen az Apostol név egy zenei „igehirdetést” tűzött ki céljául.

Az első átütő sikert az „Okosabban kéne élni” című dallal érték el, s amikor Meződi József csatlakozott hozzájuk, különleges hangszínével hamar belopta magát a közönség szívébe, így a sikerük tovább folytatódott. A zenekar egyedi stílusa hamar kikristályosodott, hiszen az addig jazzrockot játszó csapat, a szórakoztató könnyűzene felé fordult, és sorra születtek a nagy slágerek, a „Nehéz a boldogságtól búcsút venni”, a „Nem tudok élni nélküled” vagy az „Eladó kiadó most a szívem” és a többi, amiket a mai napig szívesen hallgat, dúdol mindenki.

Fontos időszak volt az életükben a színházi zene is, számos sikeres produkcióban működtek közre, ám a koncertezést soha nem hagyták abba, sorra írták az új dalokat is. Sikerük napjainkig töretlen, titkuk valószínűleg a közérthetőség, hiszen dalaikkal megérintik az emberek szívét: azokról az érzésekről, élethelyzetekről énekelnek, zenélnek, amiket mindannyian átéltünk már vagy átélünk majd. A közönség szeretete mindig elkísérte őket, ez az, ami erőt és biztatást adott nekik a munkához. Folyamatosan koncerteznek, eddig közel tízezer koncertet adtak itthon és külföldön, számos arany- és platinalemez, hazai és nemzetközi díj birtokosai.

A 2020. március 20-i jubileumi nagykoncertjükön egy időutazás részese lesz a közönség. Felidézik a zenekar korszakait és meglepetésekkel is készülnek, sőt, olyan dalokat is eljátszanak, amiket koncerteken nem, vagy csak ritkán hallani. A műsorból természetesen nem maradnak ki a mindenki által ismert örökzöld slágerek sem, s ne feledjük az Apostol együttes üzenetét, „Halld a szívek dallamát, úgy élj, hogy te is halld szavát”.

Jegyárak: 4 900 - 10 900 Ft

 

 

8. James Blunt

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. április 1., 20:00

 

Bár utolsó allbumán az elektronika felé kacsingatott, Once Upon A Mind című új albumán visszatér igazi önmagához: klasszikus James Blunt dalokat hallhatunk majd, amelyek az érzelmeinkre és az értelmünkre egyaránt hatnak. Többet is kiemelhetünk közülük, például az első hűsítő, Cold című kislemezt, a szívbemarkoló balladát, a Monster-t, az igazán poppos 5 Miles-t, vagy a country hangzású Halfway-t. Az egész albumot áthatja egyfajta melegség és a zenész igazi személyisége. James Blunt első albuma Back To Bedlam címmel 2004 őszén jelent meg, a You’re Beautiful című dal világsikerét követően. Eddig több mint 23 millió albumot adott el.

Jegyárak: 9 900 - 22 900 Ft

 

 

9. Pál Utcai Fiúk: Akusztik

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. május 7., 19 óra

 

A Pál Utcai Fiúk 1983 nyarán, Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból. A zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát országosan ismert, immáron több mint 35 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar 1990-ben adja ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelennek meg az albumok: Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc, Szajhák és Partizánok. A PUF ekkor már sztárzenekarként önálló koncertet ad a Budapest Sportcsarnokban. Tagcseréket követően a 90-es évek második felében a zenekar a nagyszínpadról visszatér a klubok félhomályába. A PUF továbbra is aktívan koncertezik, majd alkotó energiákat hozó újabb tagcseréket követően 2000-ben jelenik meg a Ha jön az élet című album, amellyel az immáron 18 éves zenekar felnőtté válik. A húsz éves jubileumot követő egy éves csendes pihenő után a zenekar újra alkotni és koncertezni kezd, mígnem végre 2008 tavaszán ismét stúdióba vonulnak. 2008-ban a Pál Utcai Fiúk zenekar friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyit történetében a Legelő című nagylemezével. A lendületes, pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emeli magasra ismét a PUF zászlaját.

Jegyár: 3 500 Ft

 

 

10. Lara Fabian

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. május 28., 20:00

 

20 millió eladott albummal a háta mögött Lara Fabian visszatér vadonatúj, 50 World Tour elnevezésű turnéjával. Ezzel a koncertkörúttal egyszerre ünnepli 50. születésnapját, valamint a különleges előadással - amelynek keretében mind a 14 albumáról elhangzanak a legnagyobb slágerei – 30 éves karrierjét. Lara új, francia albuma Papillon címmel februárban került a boltokba.

Lara Fabian, a belga-kanadai énekesnő, dalszerző, zenész, színész és producer, minden idők egyik legsikeresebb európai művésznője. Kilenc nyelven énekel: franciául, angolul, spanyolul, portugálul, olaszul, héberül, flamandul, németül és oroszul. Még csak 18 éves volt, amikor Croire című kislemeze 500.000 példányban kelt el Európában. Második albuma, a Carpe Diem már tripla platina státuszt ért el, és tucatnyi díjat hozott neki több országból is, többek között az Év Énekesnője címet is. Sikere azóta is töretlen, éljen és dolgozzon Belgiumban vagy Kanadában.

Jegyárak: 13 900 Ft - 24 900 Ft

 

 

11. Korn

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. június 9., 19:30

 

Az amerikai nu metal zenekar Bakersfieldből 1993-ban alakult. Kilenc egymást követő debütálása van a Billboard 200-on. A Korn több mint 19 millió albumot adott el az Amerikai Egyesült Államokban, és több mint 47 milliót világszerte. Hétszer jelölték Grammy-díjra, amiből kettőt elnyert, az elsőt a Freak on a Leash, a másodikat a Here to Stay nyerte meg a csapatnak.

Előzenekar: Gojira

Jegyárak: 15 900 - 24 900 Ft

 

 

12. Pearl Jam

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. július 15., 19:30

 

2015. október 22-én volt a Pearl Jam első koncertjének 25 éves évfordulója. Azóta tíz stúdióalbum, több száz fantasztikus élő koncert - és az azt követő bootleg kiadások -, továbbá világszerte több mint 85 millió eladott album köthető a nevükhöz - és a zenekar továbbra is sikeres mind a rajongók, mind a kritikusok körében. 2017-ben beiktatták őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is.

Jegyárak: 26 150 - 36 150 Ft

 

 

13. Bonnie Tyler

 

Helyszín: Barba Negra Track, 1117 Budapest, Neumann János u. 2.

Időpont: 2020. június 19., 20:00

 

Nyolc év után tér vissza Budapestre Bonnie Tyler. Az ikonikus brit rockénekesnő, legnagyobb slágereivel és új dalaival érkezik: az „It's a Heartache”, a „Total Eclipse of the Heart”, a „Holding Out for a Hero” vagy az „If You Were A Woman (And I Was A Man)” című örök zöld slágerek mellett, az idén megjelent, Between the Earth and the Stars című legújabb stúdióalbumáról is bemutat dalokat.

Jegyár: 9 900 Ft

 

 

14. KISS

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. július 16., 20:00

 

Robbanások, riffek és repülő szuperhősök: a KISS bejelentette END OF THE ROAD elnevezésű utolsó turnéjának összes állomását, ahol decibelekbe csomagolt látvánnyal, hatalmas produkcióval és legendás dalokkal ünnepelnek majd. Négy és fél évtizednyi szuperlatívuszok után ezen a turnén mond búcsút rajongóinak az ikonikus banda.

A sminkes szörnyek nem kevesebbet kínálnak, mint egy óriási rock show-t pirotechnikával, lézerekkel, hatalmas színpaddal és egy kisvárosnyi lámpaparkkal. Paul Stanley, Gene Simmons, Eric Singer és Tommy Thayer vért és tüzet fognak okádni, rakétákat lőnek ki a hangszereikből és a rajongók felett szállnak. A klasszikus sminkjeikben több mint két órán keresztül játsszák azokat a dalokat, amelyek egy egészen új műfajt hoztak létre, és a KISS-t a Rock and Roll Hírességek Csarnokába juttatták. Olyan klasszikussá vált dalokról van szó, mint például az I Was Made For Lovin 'You, a Love Gun, a Deuce vagy a Rock And Roll All Nite, valamint még tucatnyi slágerük a 24 arany- és platinalemez státuszt elért albumaikról.

Jegyárak: 14 900 Ft - 45 0000 Ft

 

 

15. Aerosmith

 

Helyszín: Puskás Aréna, 1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5.

Időpont: 2020. július 24., 18:30

 

Az AEROSMITH európai turnéra indul, amit a fennállása 50. évfordulójára időzített! A vadonatúj budapesti stadion, a Puskás Aréna lesz 26 év után az első magyar Aerosmith koncert helyszíne!

Jegyárak: 13 900 - 450 000 Ft

 

 

16. Pixies

 

Helyszín: Budapest Park, 1095 Budapest, Soroksári út 60.

Időpont: 2020. szeptember 2., 18:00

 

Több mint harminc évet vártunk erre! A 2004-ben újjáalakult Pixies 2019-ben friss lemezzel jelentkezett Beneath the Eyrie címmel. A legendás csapat – akik évtizedekre határozták meg az underground gitárzenét - új matériával és korszakalkotó slágerekkel (például a Harcosok Klubja betétdalaként elhíresült Where Is My Mind? cíművel) érkezik karrierje során először Magyarországra.

Jegyár: 10 999 Ft

 

 

17. Thomas Anders from Modern Talking

 

Helyszín: Budapest Park, 1095 Budapest, Soroksári út 60.

Időpont: 2020. szeptember 12., 18:00

 

A Total Dance Festival és az 80’s Disco jóvoltából Szeptember 12-én ismét felcsendülnek a ’80-as évek világslágerei a Modern Talking frontemberének előadásában, ezúttal egy még látványosabb, 90 perces egyedülálló élő koncertshow keretein belül.

Légy részese te is az exklúzív koncertélménynek, hiszen 2020-ban ez lesz az egyetlen budapesti Thomas Anders koncert! Több mint 124 millió eladott lemez, 14 kiadott album, olyan örökzöld slágerekkel, mint a You’re my heart, you’re my soul és a Cheri Cheri Lady: a retro korszak meghatározó német duója örökre beleírta magát a zenetörténelembe. Emlékezzünk meg erről együtt a Budapest Parkban, ahol újra várjuk a pop zene szerelmeseit egy felejthetetlen bulira!

Jegyár: 6 499 Ft

 

 

18. Il Divo

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. október 29., 20:00

 

Tűz, szenvedély, érzékiség, és négy angyali hang. 30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat…Az IL DIVO pályafutása során már sokszor bebizonyította, hogy a zenének óriási hatalma van, legyen az pop-, klasszikus-, vagy egyházi, és ebben nagy szerepe van a karakteres hangoknak, amelyből a formáció négyet is magáénak tudhat. A csapat - különféle műfajú dalokban - kiállt az "operakeverék" mellett, így vált a klasszikus zene keresztmetszeteinek ikonjává.

Jegyárak: 9 999 - 39 999 Ft

 

 

19. HAVASI SYMPHONIC ARÉNA SHOW 2020

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. december 5., 14:00, 19:30

 

A nagyközönség itt hallhatja majd először HAVASI legújabb szerzeményeit, de a rengeteg meglepetés mellett természetesen az elmúlt évek legkedveltebb tételei is felcsendülnek majd.

A HAVASI Symphonic 2020 nemzetközi sztárvendége az ezredforduló egyik legsikeresebb popzenei produkciója, az angol Blue együttes. A Simon Cowell által felfedezett fiúcsapat 2001 karácsonyán debütált az All Rise című albummal, amelyből pillanatok alatt csaknem kétmillió példány kelt el Angliában. Karrierjüket hatalmas arénaturnék fémjelzik, számos popzenei díjat nyertek, jellegzetes dalaikkal hosszú ideig vezették a nemzetközi pop és R&B slágerlistákat. A 2000-es évek elején berobbant brit popzenekar egy igazán különleges zenei utazásra invitálja a magyar közönséget. Olyan hatalmas slágerek elevenednek majd meg először a Budapest Aréna színpadán a magyar produkció művészeinek közreműködésével, mint az All Rise, a One Love vagy a Sorry Seems To Be The Hardest Word.

Jegyárak: 4 750 - 31 050 Ft

 

 

20. Nightwish

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Időpont: 2020. december 7., 20:00

 

Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre. Így lesz 2020-ban is.

A zenekar most is javában dolgozik: a holland származású énekesnő, Floor Jansen egy interjúban nemrég elmondta, hogy már befejezték a tavasszal megjelenő új lemez felvételeit, amely a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful lemezt követi. Floor azt is elmesélte, hogy a csapat hosszas próbák után vette fel az új dalokat, és a visszatekintő Decades turné után most nagyon örülnek annak, hogy végre ismét együtt dolgozhatnak valami új megalkotásán.

Jegyárak: 13 900 - 19 900 Ft

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Programok Thu, 16 Jan 2020 09:00:00 +0100
A legütősebb kecskeméti programok január 15-19. között http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3398-a-legutosebb-kecskemeti-programok-januar-15-19-kozott http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3398-a-legutosebb-kecskemeti-programok-januar-15-19-kozott A legütősebb kecskeméti programok január 15-19. között
Lehet a napokban okosodni, szórakozni, alkotni, nyomozni, énekelni, szurkolni, túrázni Kecskeméten és a környéken. Íme a részletek:

 

 

 

Szülők iskolája - A lustaság kialakulása gyermekünknél

 

Helyszín: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, Kossuth tér 4.

Időpont: 2020. január 15., 17:00–19:30

 

Leendő és gyakorló szülőknek, nagyszülőknek, nevelőknek

Gyakorlati tanácsok, nevelési helyzetek: lusta vagy megfontolt? Miért halogatja, tolja maga előtt a feladatok elvégzését? Várja, hogy valaki megcsinálja helyette? Hová vezet, ha sűrűn összecsapnak a hullámok a feje felett? Hogyan lehet fejleszteni a problémamegoldó gondolkodást, a határidők kezelését? Hogyan lehet gyermekünk sikeres a vállalásai teljesítésében?

Előadó: Dologné Kovács Izabella, tanár, gyógypedagógus, iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus, a Nevelési Tanácsadó munkatársa

Belépődíj: 800 Ft

 

 

Velünk élő múlt: Trianon traumái

 

Helyszín: Tudomány és Művészetek Háza, Rákóczi út 2., Kerényi József terem, I. emelet

Időpont: 2020. január 16., 17 óra

 

A Bács-Kiskun megyei TIT Kecskemét MJ Város program-támogatásával folytatja történelem elemző sorozatát, melynek keretében Hajagos Csaba történész, osztályvezető (Kecskeméti Katona József Múzeum, MTA BTK Vidéktörténeti Kutatócsoport) A trianoni "kikényszerített" békediktátum társadalmi, gazdasági, egyházszervezeti hatásai Nagy-Kecskemét régióban (1920-1933) címmel tart kutatási beszámolót.

Az előadás az 1920. június 4-én bekövetkezett nemzettragédia közvetett hatásait vizsgálja a mikrokörnyezet vonatkozásában, amely reflektál a Váci Egyházmegye és a kecskeméti főplébánia és a piarista rend viszonyrendszerére, a papság új, nemzetmegtartó feladataira is.

Az előadást hagyományosan beszélgetés, vita követi.

A program ingyenes; nem csak felnőtteknek szól!

 

 

Léghajósok

 

Helyszín: Otthon Mozi, Kossuth tér 4.

Vetítések:

  • 2020.01.16. csütörtök, 18:00
  • 2020.01.17. péntek, 18:00
  • 2020.01.18. szombat, 18:00
  • 2020.01.19. vasárnap, 18:00

 

Színes, angol-amerikai életrajzi film, 101 perc

Rendezte: Tom Harper, főszereplők: Felicity Jones, Eddie Redmayne

1862-ben a fenegyerek léghajós, Amelia Wren (Felicity Jones) összeáll az úttörő meteorológussal, James Glaisherrel (Eddie Redmayne), hogy bővítse az emberiség ismereteit az időjárásról, és magasabbra repüljön, mint előtte bárki a történelemben. Miközben folyamatosan rekordokat döntenek és újabb és újabb tudományos felfedezést tesznek, utazásuk a létezés legvégső határára hozzásegíti a furcsa párt, hogy végül megtalálják helyüket a világban, melyet már messze maguk mögött hagytak. Fizikai és érzelmi kihívásokkal teli útjuk során az egyre ritkuló levegőben a felemelkedés a túlélésért való küzdelemmé válik.

„A legtöbb repülés általában kilencven perc, két óra. Nagyon érdekesnek találtam azt a gondolatot, hogy valós időben, két szereplővel egy kosárban csináljak valamit” - Tom Harper rendező. A mindenség elmélete után ismét összehozta Felicity Jonest és Eddie Redmayne-t, hogy elmeséljen egy valós események ihlette, lélegzetelállító történetet.

Jegyár: 850 Ft, online jegyvásárlás

 

 

Király Színház: Anconai szerelmesek

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Hírös Agóra, Deák tér 1.

Időpont: 2020. január 17., 19:00

 

Zenés komédia 2 részben

Anconában él Tomao Nicomaco, az eladósorba került lányát egyedül nevelő, ám szívügyekben még mindig naprakész, korosodó amorózó, aki körül mindig zajlik az élet. Szomszédságában a könnyűvérű szobalány, a magányos panziósnő és a kávézó tulajdonos egyre-másra nehezítik az életét – nem beszélve az idevetődő többiekről: a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikusról, az életunt milliomosról, a szentéletű bölcsről, valamint a tűzrőlpattant magyar lányról, aki születendő gyermeke apját igyekszik megtalálni.

Szirtes Gábor rendezésében mutatja be a színház ezt az örökzöld zenés játékot, melyet Vajda Katalin álmodott a színpadra. Az előadáson elhangzó dalok Fábri Péter magyar dalszövegével kerülnek bemutatásra.

A szereposztás:

  • Tomao: Szirtes Gábor
  • Lucia: Szegő Adrienn
  • Dorina: Balog Tímea
  • Luigi: Kurkó J. Kristóf
  • Viktória: Jancsó Dóra
  • Drusilla: Rárósi Anita
  • Lucrezió: Sövegjártó Áron
  • Giovanni: Kovács Szilárd
  • Agnese: Kováts Kriszta/Papadimitriu Athina

Az előadás zenei vezetője: Nagy Nándor, Koreográfus: Borbély Krisztina, Játékmester: Radnai Erika, Látványtervező: Horányi Júlia, Súgó: Mundráninecz Éva, Rendező: Szirtes Gábor.

Jegyárak: 2 900 - 4 200 Ft, jegyvásárlás

 

 

Agyagozás

 

Helyszín: KKJM Szórakaténusz Játékmúzeuma és Műhelye, Gáspár András utca 11.

Időpont: 2020. január 18., 10:00–12:00

 

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményt nyújtó tevékenység agyagból alkotni valami szépet. Ezen a hétvégén egyszerű játékok készülnek vörös agyagból. Már maga az agyagozás is egy játék, de az elkészült tárgyakat igény szerint ki is égetjük, így tartós, maradandó darabok születhetnek.

A foglalkozás ára: 450 Ft/fő

 

 

III. Hírös Medencés Sárkányhajó Verseny

 

Helyszín: Kecskeméti Fürdő, Csabay Géza körút 5.

Időpont: 2020. január 18., 08:30-16:30

 

Az év első magyarországi medencés sárkányhajó versenyén hazai profi sárkányhajós csapatok, kecskeméti céges csapatok, illetve országos szabadidős csapatok mérik össze tudásukat, erőnlétüket.

A belépőjegy ára 500 Ft/fő.

 

 

Énidő csoportos szülői coaching

 

Helyszín: Kecskeméti Pagony, Szabadság tér 2.

Időpont: 2020. január 18., 10:15–11:45

 

“Szülőként hajlamosak vagyunk háttérbe szorítani magunkat, pedig a mi lelki egyensúlyunk az egész család életét befolyásolja. Itt olyan apró trükköket tanulhatunk meg egymástól és magunktól, ami könnyebbé és élvezetesebbé teheti a hétköznapokat, miközben Mi és a gyerekek is jól szórakoznak. A csoportos coaching előnye, hogy felismerjük, nem csak nálunk vannak problémák (baj)társakat lelünk és inspiráljuk egymást. A gyerekeket játszósarokkal és egészséges rágcsálnivalókkal várom.”

Bejelentkezés szükséges!

Belépőjegy: 3000 Ft, páros jegy: 5000 Ft

 

 

Újévköszöntő Aprók tánca

 

Helyszín: KKJM Szórakaténusz Játékmúzeuma és Műhelye, Gáspár András utca 11.

Időpont: 2020. január 18., 16:00–17:30

 

Köszöntsük együtt az új évet mulatsággal, népzenével, tánccal! A zenét a Hegedűs Együttes biztosítja. A programhoz kapcsolódóan a kézműves műhelyben szerencsét hozó újévi agyagmalacokat is készítünk.

A foglalkozás ára: 450 Ft/fő

 

 

Újévköszöntő kakaódélután - Csukás István: Pom Pom Meséi

 

Helyszín: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, Kossuth tér 4.

Időpont: 2020. január 18., 16 óra

 

Az Aranyszamár Bábszínház előadása bábokkal, élőszereplőkkel és sok-sok zenével

Ki ne ismerné Pom Pom-ot és barátait, Festéktüsszentő Hapci Benőt, Órarugógerincű Felpattanót, Madárvédő Golyókapkodót, Radírpókot, vagy épp a szeretetreméltó, kerekded Gombóc Artúrt!

Pom Pom mindig ott terem, ahol szükség van rá, és a problémák varázslatos módon megoldódnak körülötte. Humoros és tanulságos történet barátságról, önbecsülésről és arról, hogy igazából mindannyiunkban rejlik valamilyen egyedülálló képesség...

Az előadást követően egy-egy pohár kakaóval köszöntjük az újévet! A vendéglátásban közreműködnek a Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai

Belépődíj: 1.600 Ft gyerekeknek, 2.100 Ft felnőtteknek. Jegyek elővételben válthatók az Otthon pénztárában.

 

 

Rejtélyes Vacsora - Gyilkosság Vacsorára

 

Helyszín: Kisbugaci Étterem, Munkácsy utca 10.

Időpont: 2020. január 18., 18:30–20:00

 

A vacsora során egy gyilkosság történik, és a Ti feladatotok, hogy felderítsétek. Fogásonként új nyomokra és bizonyítékra bukkantok, melyeket csak a többi asztaltársasággal egyeztetve, csapatoddal összedolgozva tudtok értelmezni, megfejteni.

Időtartam: 120 perc

Ár: 6980 Ft

Bővebb információ

 

 

Anykaraoke

 

Helyszín: Trabant RomKocsma és Söröző, Szövetség tér 3.

Időpont: 2020. január 18., 20:00–2:00

 

Kecskemét és környéke legjobb hangjai egy helyen.

 

 

Kitekintő: Téli túra a Kolon-tónál

 

Időpont: 2020. január 18.

 

Az indulás időpontját a jelentkezőkkel külön egyeztetik. Fél napos program.

Találkozóhely: 6070, Izsák, Dózsa György tér 7. Rendőrség előtti parkolóban. A helyszín távolsági busszal Kecskemét és Kiskőrös irányából is elérhető (Izsák, Rendőrség megállóhely).
GPS: 46.799742, 19.360256

Program: Izsákról indulva a Kolon-tó szegélyében több kilátópontot érintünk. A télies hangulatban gyalogtúrázunk az Aqua Colun tanösvényen, mindeközben megfigyeljük a téli tájat, a telelő madarakat és megismerkedünk a Kolon-tó tájtörténetével, természeti értékeivel és azok védelmével.

Túraútvonal hossza, jellege: 12 kilométer, földút.

Részvételi díj: 1000 Ft/fő, kedvezményes 500 Ft/fő, családi 2500 Ft

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezés és további információk: Morvai Edina, +36/70-4118-445, kolonvilag@kolon-to.com

 


Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Programok Tue, 14 Jan 2020 23:25:49 +0100
A 15 legjobban várt kecskeméti program 2020 első felében http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3396-a-15-legjobban-vart-kecskemeti-program-2020-elso-feleben http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3396-a-15-legjobban-vart-kecskemeti-program-2020-elso-feleben A 15 legjobban várt kecskeméti program 2020 első felében
Kapd elő a naptárad és válogass csuda jó programok közül az év első felében: romantika, zenei ínyencségek, inspiráló előadások, sport... vár ránk a városban. Benne vagy egy aktív kikapcsolódással teli 2020-ban?

 

 

1. Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint klubkoncert

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. január 31., 19:30–21:00

 

Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Együttműködésükhöz eddig nyolc lemez, valamint számtalan fesztivál- és klubkoncert kötődik több kontinensen, a világ huszonöt országában. Az elmúlt években akusztikus duójuk vált a legfontosabb közös formációjukká. Kidolgozták, hogyan lehet a legteljesebb hangzást elérni mindössze egyetlen gitárral és énekhanggal, valamint a személyes ihletettségű, mélységet, felszabadultságot és humort magukban hordozó dalaikkal. A néző a kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozásának lehet fültanúja.

Jegyárak:

  • Elővételben: 3500 Ft
  • Helyszínen: 4000 Ft

 

 

2. Lev Tolsztoj: Anna Karenina

 

Helyszín: Kecskeméti Katona József Színház, Katona József tér 5.

Bemutató: 2020. január 31.

 

Táncszínházi előadás Lev Tolsztoj regénye nyomán

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” (Lev Tolsztoj)

A szerelem-szeretet-vonzalom is mindig más, minden ember a maga módján szeret. Van, aki szenvedélyesen lángolva, van, aki hideg racionalitással, van, aki romantikus idealistán, van, aki illedelmes bizonytalansággal. Ahány ember él a Földön, annyiféle arca van a Szerelemnek és a Vágynak. Sőt, több is, hiszen ugyanaz az ember is nagyon sokféleképpen képes szeretni, attól függően, hogy kivel, mikor és milyen körülmények között sodorja össze az Élet. De nincs más választásunk, szeretni kell, még akkor is, ha sokszor kicsit és néha teljesen is belehal az ember.
Karenin szereti Annát, de ő Vronszkijba szerelmes. Levin szereti Kittyt, aki szintén Vronszkijba szerelmes, aki viszont Annát szereti. Dolly szereti Oblonszkijt, de ő rendre más nők után vágyakozik. Bál van, a Szerelem és a Vágy halálos utolsó bálja.

 

Táncolják: Szőllősi Krisztina, Varga Lotti, Nagy Nikolett, Földesi Milán, Szóka Roland, Raj Martin, Takács Odett, Gömöri Lara, Perjési Patrik,  Tokai Rita m.v., valamint Katonka Zoltán, Rónai András m.v.

Látványkoncepció: Barta Dóra

Fénytervező, koreográfus asszisztens: Katonka Zoltán

Konzultáns: Szabó Tamás

Ügyelő: Kovács Írisz

Rendezőasszisztens: Murár Szabina

Rendező-Koreográfus: Barta Dóra

 

 

3. Dr. Buda László: "Hogyan jussunk túl a múlton? Felismerés, elengedés, megújulás"

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák F. tér 1.

Időpont: 2020. február 5., 19 óra

 

A népszerű pszichiáter, Dr. Buda László vadonatúj előadását eddig minden városban vastapssal köszönte meg a közönség.

Dr. Buda László öt évvel ezelőtt, a Mit üzen a tested? című könyvvel robbant be a köztudatba, mely azóta több mint harmincezer példányban kelt el. Az eredeti gondolkodású pszichiáter és pszichoterapeuta izgalmas, hiánypótló munkája a szakma és a laikus olvasók körében is lelkes fogadtatásra talált, és sokan számoltak be arról, hogy hosszú évek óta tartó egészségi problémáik is javulásnak indultak a könyvben bemutatott szomatodráma nevű módszer segítségével, melyet Dr. Buda László fejlesztett ki.

A Pécsi Tudományegyetem korábbi tanszékvezetője most éppen a múltban megélt élmények feldolgozása iránt érdeklődik a legjobban, mert munkája során azt tapasztalta, hogy ha ez nem történik meg megfelelően, akkor a jelenben és a jövőben is hurcolnunk kell a múlt terheit – olykor betegségek, testi tünetek, máskor ismételten visszatérő kudarcok, elakadások formájában.

A fáradtság, a rosszkedv, a szorongás, a depresszió és számos betegség hátterében bűntudatot és neheztelést találunk. A megbocsátás – önmagunknak és másoknak – óriási lépés a lelki szabadság felé. Fél gyógyulás. De csak fél. Akkor válik teljessé, ha eljutunk az elengedésig is. Minden, ami életünk során történt velünk – és már nem történik – arra vár, hogy elengedjük, és helyet csináljunk az újnak. Az iskolában nem tanítják, hogyan is kell ezt csinálni... Pedig nem sok hasznosabb dolog van. Éppen ezért fontos tájékozódnunk, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre, ha ezektől a terhektől szabadulni akarnánk. Dr. Buda László a nehéz témát fantasztikus humorával oldja, hogy az együtt töltött este ne csak hasznos, de igazán élvezetes is legyen.

Jegyár: 2400 Ft

 

 

4. Szerelmi kalandtúra 

 

Több helyszínen Kecskeméten

Időpont: 2020. február 8. és március 28. között

 

A Szerelmi kalandtúra immár 8. alkalommal kerül megrendezésre Kecskeméten. A feladatokat 2020. február 8. és március 28. között lehet teljesíteni. Jelentkezni legkésőbb március 18-ig érdemes a min. 10 feladat teljesítéséhez. Február elején az e-mail címekre részletes tájékoztató levelet küldenek az állomásokról, feladatokról.

A Parázs Központ által szervezett programról itt található bővebb infó

 

 

5. Történjen bármi - Kőhalmi Zoltán önálló előadása

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. március 3., 18:00

 

Kőhalmi Zoltán a Dumaszínház társulatának tagja.

Ibicsoki Zoltán, meteorbecsapódás-emlékhely, gesztenyével megdobált menyasszony, toló uszály, szotyi-vonal. Aki szereti a stand-up comedy műfaját, annak az előző kifejezések olvastán minden bizonnyal beugrik a Dumaszínház egyik legnépszerűbb humoristájának neve.

Ahogy szülővárosában, Szentesen sokan ismerik, Kőhalminé Zolika azonban nem a dumaszínpadon kezdte a pályát. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett, pályaelhagyó építészmérnök valójában sosem akart kiállni és beszélni, jól érezte magát a háttérben. Szerencsére, mégis megpróbálta.

A szomorú bohóc nem is olyan szomorú, hiszen háromgyermekes, boldog családapa és férj, Humorfesztivál-győztes, a műfaj egyik legrutinosabb képviselője. Nem politizál, nem beszél celebekről és nem káromkodik. Sikeres saját estje után a Showder Klub speciális adásában, elsőként készíthetett önálló adást.

Jegyár: 3900 Ft

 

 

6. Ezerszerelem - Koós Réka koncertje

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. március 4., 19:00–21:30

 

„Ezerszerelem: ezer éve alakul ez a koncert, amiben benne van a múlt, a jelen és talán a jövő is. A dalok, amiket nap mint nap énekelek a színházakban, a dalok amiket ezer éve szeretnék elénekelni és dalok, amikkel ezer szálon kötődöm azokhoz, akiket szeretek, akiket szerettem. Apukámhoz, az Ő örökségéhez, a világhoz, a szeretteimhez. A műfajokhoz, amik örök harcot vívnak bennem és soha nem lehet tudni épp melyik győz: a musical, a rock, vagy épp a swing. Szerelem-szeretet, a gyermekem, a párom, a dalok, a zenék… Az emberek, akikkel együtt dolgoztam, akikkel ezen a koncerten is együtt dolgozom… A szerelem, amivel kapcsolódom az éltemhez, az ajándékhoz amit kaptam a zenéhez, a napfényhez, a világhoz. Nincs jobb szó, ami tökéletesebben kifejezi ezt a kavalkádot mint az EZERSZERELEM!”

Közreműködik: Koós Réka, valamint a Don Lázi Swingtet, Lázár István vezetésével

Vendég: Csonka András

Jegyár: 3.900 Ft

 

 

7. 29. Bohém Fesztivál

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák F. tér 1.

Időpont: 2020. március 27-29.

 

A fesztivál fellépői közül a JAZZFŐVÁROS-on korábban már járt, minden évben egy-egy jazztörténeti stílusra koncentráló Vitality Three két tagja egy másik formációban két másik kiváló zenésszel társulva érkezik, The Dime Notes nevű zenekaruk klarinét-zongora-gitár-bőgő összeállításban játszik. Az ötször már Anglia legjobb jazz-zenészének választott trombitás, Enrico Tomasso a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band vendégeként lép fel. A népszerű énekesnő, Micheller Myrtill először jár nálunk, vadonatúj The Great American Swingbook c. műsorát mutatja be zenésztársaival. A rendkívül tehetséges kecskeméti harsonás-trombitás, a Bohém Fesztiválokból „kinőtt”, jelenleg Bécsben tanuló Papp Mátyás pedig kedvenc magyar zenészeit gyűjtötte maga köré egy kifejezetten a mostani fesztiválra létrehozott zenekarban. De nem maradnak el az ad hoc formációk sem, és természetesen lesz örömzene és swingtánc is.

Teljes fesztiválprogram:

  • március 27., péntek 19 óra, Péntek esti gála: Enrico Tomasso (Anglia) – trombita & Bohém Ragtime Jazz Band / Micheller Myrtill (The Great American Swingbook), jegyár: 3.500 Ft
  • március 28., szombat 11 óra, Zongorashow: Bartha Mátyás és Andrew Oliver (Anglia), jegyár: 1.500 Ft
  • március 28., szombat 15 óra, Kamarajazz: Enrico Tomasso (Anglia), The Dime Notes (Anglia), a Bohém Ragtime Jazz Band és a Papp Mátyás & his Gang tagjai, jegyár: 1.500 Ft
  • március 28., szombat 19 óra, Szombat esti gála: The Dime Notes (Anglia) / Papp Mátyás & his Gang, jegyár: 3.500 Ft
  • március 29., vasárnap 11 óra, Zárókoncert, jam session: Enrico Tomasso (Anglia), The Dime Notes (Anglia), a Bohém Ragtime Jazz Band és a Papp Mátyás & his Gang tagjai, jegyár: 2.500 Ft

Bérlet az összes előadásra: 10.000 Ft

 

 

8. Születésünnep

 

Helyszín: Kecskeméten, több helyszínen

Időpont: 2020. május 3-13.

 

Kecskemét rengeteg lehetőséget kínál a várandósoknak, kisbabás, kisgyermekes családoknak. Nem mindig könnyű azonban ezekre rábukkanni, ezért a szervezők úgy döntöttek, megmutatják és “kihangosítják” mindazokat, akik a várandósokkal, a szülő nőkkel és a kisbabás, kisgyerekes családokkal foglalkoznak.

Honlap

 

 

9. Bogdán László - "Csak egy cigány"

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2020. május 12., 19:00

 

A három általános iskolával rendelkező Bogdán László - Cserdi polgármestere - napjaink egyik legkeresettebb előadója - neve Magyarországon és Nyugat - Európában egyformán ismert. Módszerei, tanításai kezdetben megosztották a közvéleményt, majd mindenki kénytelen volt elismerni kiváló eredményeit.

Felforgató gondolatai miatt sok támadást is kapott. Egyszerű, szókimondó stílusa ritkaság a mai politikai környezetben.

"A cigánykérdés nem probléma, hanem feladat." - Bogdán László

Jegyár: 2600 Ft, 2800 Ft

 

 

10. Gyermeknap a Szabadidőközpontban

 

Helyszín: Benkó Zoltán Szabadidőközpont

Időpont: 2020. május 30., 14:00–18:00

 

Facebook esemény

 

 

11. Nikola Tesla - Végtelen energia

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák F. tér 1.

Időpont: 2020. március. 31, 19 óra

 

Nikola Tesla kétségtelenül minden idők egyik legkitűnőbb lángelméje, akinek zsenialitását csak Arisztotelészéhez és Leonardo da Vinciéhez hasonlíthatjuk, egész világunkat átalakító találmányait pedig már kortársai is a kerék és az egyiptomi piramisok jelentőségéhez mérték. Főként Tesla felfedezéseinek és szabadalmainak köszönhető, hogy az elmúlt évszázad során az elektronikai eszközök a mindennapjaink nélkülözhetetlen részévé válhattak, hiszen példának okáért az okostelefon vagy a vezeték nélküli elektromos töltés alapelveit is elsőként személyesen maga, Tesla fektette le.

A különleges személyiségű tudóst több ország is joggal érzi magáénak. Kevesen tudják, de a szerb származású, horvát területen született Tesla szakmai karrierje Budapestről, a Puskás Telefontársaságtól (első munkahelye) indult, később, már világpolgárként elérve Amerikába, ahol megvalósíthatta gyermekkori álmát, amikor is megtervezhette a Niagara-vízesésre épített anno világcsodának számító erőművét. És mivel a tudós sok egyéb más emberi, baráti szállal is erősen kötődött Magyarországhoz, ez a tény remek apropóul szolgált arra, hogy a TBG Production új nagypremierje témáját ezen kiváló elmének szentelje. A két felvonásos, lendületes és rendkívül látványos zenés darab így amellett, hogy ragyogó szórakozást ígér, segíthet újra felfedezni, új oldaláról megismerni a mára közismert név mögött rejtőző csodálatos zseni elme életzsibongással teli világkalandozását!

A kétórás musical show a ma rendelkezésünkre álló legkorszerűbb show technikai elemek alkalmazásával teremti meg azt az egyedi látványvilágot, amely ismét lenyűgöz és elkápráztat, egyben izgalmas zenei és vizuális hátteret ad Tesla életének és a tizenkilencedik század hangulatiságának, bemutatva Smiljantól, Prágán, Budapesten, Párizson, New Yorkon és a Chicagói Világkiállításon át egészen a Niagara vízeséséig az akkori roppant színes és pezsdülő nagyvilágot. A darab létrehozásában a szakma hazai kiválóságai vesznek részt.

A dalokat az Artisjus és Fonogram díjas Sebestyén Áron jegyzi, a dalszövegekért és a dramaturgiáért pedig nem más, mint Müller Péter Sziámi felel. A szövegkönyvet Egressy Zoltán írta, a koreográfiát Szabó Anikó állította össze, a vizuális látvány világot a Forward Production csapata, a jelmezek egyedi hangulatiságát Kiss Márk jegyzi.

Rendező: Radó Denise, kreatív ötletgazda: Vona Tibor.

Főbb szerepekben:

  • Nikola Tesla: Szabó P. Szilveszter / Pesák Ádám
  • Szigeti Antal: Szabó Máté / Kovács Áron
  • Szigeti Adél: Békefi Viktória / Bori Réka
  • Thomas Alva Edison: Szomor György / Lux Ádám
  • Duka Tesla/Sarah Bernhardt: Janza Kata / Füredi Nikolett
  • George Westinghause: Kautzky Armand / Gerdesits Ferenc
  • Bacherol/Lenin: Gerner Csaba / Pálfalvy Attila

Jegyár: 8500 Ft

 

 

12. Hülye járás világnapja Kecskeméten

 

Helyszín: Főtér

Időpont: 2020. április 1., 17:00–20:00

 

A méltán híres Monty Python, Ministry Of Silly Walks, azaz a Hülye Járások Minisztériuma c. epizódja ihlette a világnapot. Ezt most a hírös városban is megtartjuk.

Ráadásul a poén 2020-ban lesz 50 éves.

SPOILER! Sétálni fogunk. Hülyén. A főtéren.

Beöltözni, többed magaddal jönni ér!

A flashmob végén megválasztjuk a hülye járások miniszterét, aki egy évig viselheti a megtisztelő címet. De nem kötelező.

Facebook esemény

 

 

13. 8.Trizoli Jótifuti jótékonysági futás/bringázás

 

Helyszín: Főtér

Időpont: 2020. június 27., 8:00–17:00

 

2020-ban immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a jótékonysági eseményt, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokra, és tegyen valamit a családok segítéséért.

“Érzékenyítő programok szervezéséhez sok eszközre van szükségünk, 2020-ban szeretnénk ehhez alapot létrehozni. Idén egy speciális utánfutóra gyűjtünk. Természetesen a Jótifuti eredeti célja is megmarad: a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családokat támogatjuk. Célunk továbbra is bevonni a sporteseményeinkbe aktív módon a családokat, baráti társaságokat, sportolókat, aktivistákat, ezzel biztosítva a lehetőséget arra, hogy a fogyatékkal élő fiatalok, gyermekek is aktív részesei lehessenek ezeknek az élményeknek.”

Facebook esemény

 

 

14. Múzeumok Éjszakája

 

Több helyszínen Kecskeméten

Időpont: 2020. június 27.

 

Az év legpörgősebb kecskeméti éjjele.

 

 

15. 16. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó - Csiperó Fesztivál

 

Helyszín: Főtér

Időpont: 2020. június 28 - július 4.

 

Többezres nemzetközi közönség, zenei workshopok és számtalan szabadidős tevékenység várja a résztvevőket Kecskeméten a kétévente megrendezésre kerülő Csiperó Fesztiválon. A nemzetközi gyermek- és ifjúsági találkozóra főként Európa, de a világ más országaiból is hívunk csoportokat, akik kecskeméti családoknál laknak a fesztivál ideje alatt. A következő évben a kecskeméti fiatalok utaznak vissza azokhoz, akiket vendégül láttak. Az ideérkező gyermek és ifjúsági csoportoktól azt kérjük, hogy hozzanak magukkal rájuk jellemző műsort, amit nyelvi akadályok nélkül tudnak bemutatni Kecskemét Főterén, szabadtéri színpadon.

Honlap 

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Programok Tue, 14 Jan 2020 13:52:03 +0100
Nyerj páros belépőt az első Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításra! http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3395-nyerj-paros-belepot-az-elso-furdoszoba-es-otthoni-wellness-kiallitasra http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3395-nyerj-paros-belepot-az-elso-furdoszoba-es-otthoni-wellness-kiallitasra Nyerj páros belépőt az első Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításra!
Okos wctől a babajakuzziig: tudd meg, mi hódít most fürdőszoba fronton! Hallottál-e már például a törölközőt helyettesítő innovatív testszárítóról? Esetleg az applikációból vezérelhető okos WC-ről? A gyerekjacuzzitól, a stílusos fürdőszoba enteriőrökön át, az óriás csempékig mindent megtalál egy helyen az,…

 

 

 

Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás

 

Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 1., BOK (SYMA) csarnok

Időpont: 2020. január 17-19.

 

A jövő évi trendek mellett számos egyedi, Magyarországon eddig még nem látott innovációt is bemutatnak majd a gyártók, akiknek jóvoltából a legújabb fürdőszoba- illetve otthoni wellness-fejlesztéseket ismerheti meg a közönség.

Egy fürdőszoba lehet új vagy régi, kicsi vagy nagy, hagyományos vagy formabontó, költséghatékony vagy luxus – amiben az otthoni komfortérzetünk érdekében nem szabad kompromisszumot kötni, az a gondos tervezés és tájékozódás.

 

 

Mivel fürdőszobát jellemzően tíz évre, vagy még hosszabb időre építünk, minden szempontot mérlegelnünk kell ahhoz, hogy a helyiség méretétől függetlenül eleget tegyen igényeinknek az olyan tulajdonságok finomra hangolásával, mint a stílus, a minőség, a praktikum, a kényelem, az innováció és az időtállóság.

További jó hír, hogy a Lakberendezők Országos Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége által támogatott kiállítás a fürdőszoba brandek többségét kész fürdőszobai megoldásokban és enteriőrökben mutatja meg, így az érdeklődők nem csupán prospektusok lapozgatásával kaphatnak képet arról, hogyan nézhetne ki álmaik fürdőszobája.

 

 

A legújabb fürdőszoba-megoldások bemutatása mellett a szervezők azt is célul tűzték ki, hogy megmutassák a közönségnek, hogy az otthoni wellness többé már nem csak egy álom, luxuskivitelben: masszázsmedencék, gőzkabinok, szaunák, sószobák egyre szélesedő kínálatából alakíthatjuk saját pihenő oázisunkat, otthon vagy a nyaralónkban.

A szakértők, lakberendezők, a gyártók és forgalmazók a legújabb trendekkel, látványos, izgalmas programokkal, bemutatókkal, tanácsadással várják az érdeklődőket.

További részletek, programok, előadások 

 

 

Szabó Rita kecskeméti lakberendező már izgatottan várja a kiállítást:

“Lakberendezőként azt várom ettől a kiállítástól - és ezért is ajánlom mindenki figyelmébe az eseményt -, hogy az eladni akarás mellett, vagy inkább helyett a lehetőségeket mutassa be a nagy közönségnek és a beharangozó alapján úgy gondolom, ezt meg is fogjuk kapni szakmabeliként és érdeklődőként is! A fürdőszoba az otthonunk egyik olyan helyisége, ami sok (akár 10 ) éven át lesz az életünk része, érdemes tehát tisztán látni, mik a lehetőségeink. Én biztosan kilátogatok az első budapesti Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításra, nemcsak inspirálódni, hanem az innovatív megoldások megismerése által azzal a céllal is, hogy a megbízóimnak még jobban testre szabott fürdőszobákat tervezhessek majd, belecsempészve a teljes kikapcsolódást eredményező wellness-elemeket is!

Aki pedig 2020-ban fürdőszoba felújításban is gondolkodik, annak ezúton is figyelmébe ajánlom a 2020. február 22-ei Fürdőszobatervező workshopomat, amiről bővebb információkkal a Szabó Rita lakberendező Facebook oldalon szolgálok majd hamarosan!”

 

 

NYEREMÉNYJÁTÉK

 

Szabó Rita - Lakberendeződ jóvoltából Te is ott lehetsz a budapesti Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon, amelyre kisorsolunk 1 darab páros belépőt!

 

Nem kell mást tenned, mint

  • lájkolni a cikkhez tartozó bejegyzést,
  • megírni kommentben, kit vinnél magaddal a kiállításra!

 

A sorsolásról:

  • Minden játékos egy hozzászólással vesz részt a játékban.
  • Válaszként csak a feltett kérdésre adott választ fogadjuk el.
  • Az érvényes kedveléssel és hozzászólással rendelkezők között kisorsolunk 1 darab páros belépőt a budapesti Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításra.
  • A játék időtartama: 2020. január 13-15.
  • Sorsolás: 2020. január 16., hivatalos sorsolás alkalmazással, a véletlenszerűség elve alapján.
  • A nyertest privát üzenetben értesítjük először, majd egy külön posztban is kihirdetjük.

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Programok Mon, 13 Jan 2020 17:36:53 +0100
Heti mottó http://trendalelke.hu/index.php/szombat-eletmod-szepseg/item/3394-heti-motto http://trendalelke.hu/index.php/szombat-eletmod-szepseg/item/3394-heti-motto Heti mottó
]]>
info@trendalelke.hu (Pajkó Andrea) Női percek Mon, 13 Jan 2020 10:02:45 +0100
Kecskeméti árva vagyok, gazdit keresek http://trendalelke.hu/index.php/koz-ter/item/3393-kecskemeti-arva-vagyok-gazdit-keresek http://trendalelke.hu/index.php/koz-ter/item/3393-kecskemeti-arva-vagyok-gazdit-keresek Kecskeméti árva vagyok, gazdit keresek
Milli ígéri, hű társad lesz életed végéig!

 

Mit kell tudnod erről a kutyusról, aki épp Rólad álmodik?

  • Neve: Milli-K280
  • Ivara: szuka
  • Fajtája: keverék
  • Színe: fekete
  • Szőre: rövid
  • Tömege, marmagassága: 8,5 kg, 39 cm
  • Születési ideje: 2019. 08. 21.
  • Bekerülés dátuma: 2019. 12. 20.
  • Chip: van

 

Szeretnéd örökbe fogadni őt vagy valamelyik sorstársát? Keresd fel a Menhely az Állatokért Környezetvédelmi és Állatvédelmi Közhasznú Alapítványt!

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Köz - tér Thu, 09 Jan 2020 20:54:34 +0100
Útmutató, hogy kimaxold a 2020-as lehetőségeid! http://trendalelke.hu/index.php/szombat-eletmod-szepseg/item/3392-utmutato-hogy-kimaxold-a-2020-as-lehetosegeid http://trendalelke.hu/index.php/szombat-eletmod-szepseg/item/3392-utmutato-hogy-kimaxold-a-2020-as-lehetosegeid Útmutató, hogy kimaxold a 2020-as lehetőségeid!
Mit hozhat vajon a 2020-as év? Lesz normális párkapcsolatom, lehetek boldog? Rendeződik végre a munkám? Javulhat az anyagi helyzetem? És a kérdéseket folytathatnánk. De inkább itt egy írás, amiben ezt a témát járjuk körbe gyakorlatiasan, a számmisztika, az asztrológia és…

 

Az életünk tele van megoldásra váró helyzetekkel. Sokszor nem értjük, hogy miért alakul úgy egy kapcsolatunk, ahogyan, miért nincs rendben az anyagi helyzetünk, mi az oka, hogy nagyon szeretnénk valamit, de nem tudjuk elérni. Vagy esetleg pont az a gond, hogy azt sem tudjuk, merrefelé induljunk el. Ebben a bizonytalanságban jól jön, ha segítségül hívunk néhány olyan módszert, ami különböző szimbólumokon keresztül üzen nekünk a körülöttünk lévő világ működéséről és benne persze önmagunkról. Mindenkit érdekel az, hogy egy új év mit hozhat neki. Most ennek megválaszolására a numerológia (számmisztika), az asztrológia és a Tarot információt fogjuk segítségül hívni, úgy, hogy saját életünkre vonatkozóan is kaphassunk megértést.

 

2020 = 2+2

Számmisztikai szempontból egy 4-es évünk van most (2020= 2+2). Minden számnak van egy rezgése, amihez Pitagorasz kapcsolt egy jelentéstartományt is. A 4-es szám jelenti többek között a stabilitást, a megvalósító képességet, a kiszámíthatóságot, a szabályozottságot, a biztonság iránti igényt, a racionalitást, merevséget, rugalmatlanságot. Nemcsak a 4-es számot kell azonban néznünk, hanem azt is, amiből kijön ez. Jelen esetben ez két 2-es. A 2-es számhoz tartozik többek között az empátia, együttműködés, csoportszellem, együttérzés, konfliktuskerülés, döntésképtelenség, gondoskodás, intuíció. És van még egy érdekes ebben a számkombinációban. Az, hogy 2 db 20-as-ból jön ki. Ez pedig azt jelenti, 20 szoros erővel hat a 2-es szám rezgése.

 

 

Mit jelent ez nekünk a gyakorlatban?

Egy ilyen univerzális energiájú évben tehát:

Az a belső igényünk fog növekedni, hogy jobban meg tudjuk élni a biztonságérzetünket. Erősebb lesz a vágy a stabilitásra és arra, hogy kiszámíthatóbbnak érezzük a helyzeteinket. Ehhez jó megoldás a racionális oldalunk használata, vagyis jól meg kell fontolni a döntéseinket. Logikával, gyakorlatias érzékkel, tervek készítésével könnyebben juthatunk előre.  Arra kell azonban figyelni, hogy a túlzott biztonságra való törekvés belemerevíthet egy helyzetbe, kapcsolatokba minket. Ez pedig szenvedéshez, túlzott szigorúsághoz vezethet, akár önmagunkkal, akár másokkal szemben.

Hogyan lehet ezen segíteni? Na, itt jön be a 2-es szám energiája. Mert ez abban támogat minket, hogy ne csak a racionális oldalról lássunk rá a helyzetünkre, hanem hallgassunk a belső hangunkra. Minél inkább képesek vagyunk befelé is figyelni, arra, hogy egy szituáció milyen érzéseket, érzelmi reakciókat vált ki belőlünk, annál jobban leszünk képesek uralni a viselkedésünket és ezzel kézben tartani az életünket. Ez pedig elvezethet minket a valódi biztonságérzethez. Amikor a stabiltásunkat már nem attól tesszük függővé, hogy van-e mellettünk egy társ, egy fix munka, sok pénz, szülői háttér, tehát külső tényezők. Hanem attól érezzük magunkat stabilnak, hogy megérezzük a belső erőnket, ami a képességeink és az adottságaink összeségéből áll. Ehhez azonban oda kell figyelni a megérzéseinkre.

Ennek az évnek lehet ez az egyik nagy feladata, hogy hogyan vagyunk képesek úgy helytállni az életben, hogy hallgatunk az intuícióinkra, a belső hangunkra és aztán azt cselekedjük meg a fizikai valóságban, annak megfelelőn döntünk.

 

Egy példa erre:

Megismerkedsz valakivel, tetszik az illető, de van egy érzésed valahol nagyon mélyen, hogy valami nem stimmel nála. Nincs rá ok, magyarázat, mert a másik kedves, rendesnek tűnik, de mondjuk napokig nem hív fel, vagy nem vállal fel a barátai, családja előtt. Lehet, idő kell neki, de lehet, van egy olyan titok, amit nem akar elmondani. Nincs rá bizonyítékod, csak érzed, hogy nem vagy belül nyugodt. Ilyenkor érdemes kicsit befelé figyelni, esetleg feltenni magadnak a kérdést, miért is ragaszkodsz egy olyan emberhez, kapcsolathoz, amivel összefüggésben rossz érzéseid vannak. Talán mert akkor érzed magadat biztonságban, ha van melletted valaki. Még akkor is, ha ez neked nem annyira jó? 

Tehát figyelj oda a belső kijelző rendszeredre, vagyis az érzéseidre, ebben az évben különösen. Majd pedig hozd meg azt a racionális döntést, ami tényleg megadja neked a rendezettség érzetét. Mert a valódi biztonságot akkor éled, ha rend van benned.

 

 

Triplán igazak a fentiek! 

A számmisztikai szempontból való megközelítést megerősíti az asztrológia és a Tarot is.

Asztrológiai szempontból a 2-es számhoz a Hold tartozik és a Rák jegy. Ezek a befogadás, a lelkiség, az érzelmek, a mélységeink, az ösztönök, titkok, a gyökereink, a család, gondoskodás jellemzőit adják.

A 4-eshez tartozik a Merkur bolygó és a Szűz jegy. Ezek a logika, racionalitás, gyakorlatiasság, munka, feladat, rendszerek, precizitás minőségének a hordozói.

Tarotban pedig a 2-es a Főpapnő, aki a belső bölcsesség, megérzések, ösztönök, segítés képviselője. A 4-es pedig az Uralkodó lapja, aki a logika, a földhöz kötöttség, a józan ész megtestesítője szimbolikusan.

 

Tehát összefoglalva, ebben az évben lehetőségünk lesz arra, hogy kitartással, szorgalommal, önfegyelemmel, rendszerezett gondolkodásmóddal előbbre juthassunk. Ehhez felhasználhatjuk a gyakorlati érzékünket, a józan ítélőképességünket. Készíthetünk terveket is arra, amit el szeretnénk érni. De arra kell vigyáznunk, hogy ne szorítsuk magunkat keretek közé, amik beszűkítenek. Hogy ne váljunk rugalmatlanná, hanem legyünk nyitottak és spontának is.

Idén sok munka várhat ránk, amiben könnyen kifáradhatunk, belefásulhatunk és azt érezhetjük, hogy egy taposómalommá vált az életünk. Különösen a maximalisták legyenek résen, mert a munkamánia most felerősödhet bennük. Ilyenkor jó, ha elővesszük az empátiás képességünket, magunkkal szemben is, és teret engedünk az önmagunkra való odafigyelésnek. Azzal, hogy hallgatunk az érzéseinkre, a belső iránytűnkre és nem várjuk meg, hogy egy betegség figyelmeztessen: „Hahó, lassítani kellene.”

 

 

A párkapcsolat jelszavai idén...

Párkapcsolatban ez az év kedvező lehet ahhoz, hogy megtapasztaljuk, mit jelent a hűség, a tisztaság, a becsületesség. De ügyelni kell arra, hogy ne szürküljünk bele a kapcsolatba, ne váljon ez is rutinszerűvé. Figyelmet kell adni annak is, hogy ne a vélt biztonságérzet tartson csak benne a párkapcsolatban, hanem az, hogy adni tudunk egymásnak és ketten együtt emelni, tisztelni tudjuk egymást. A másikkal való együttműködésre is lesz lehetőségünk, de legyünk éberek arra, hogy ez ne a másiknak való megfelelésről szóljon. A szeretetünkkel, gondoskodással, empátiával, érzékenységünkkel a másikra ráhangolódva és együttműködve bármikor tehetünk azért, hogy a kapcsolatban stabil érzelmeket tudjunk kapni és adni egymásnak.

Izgalmas év előtt állunk, érdemes jól kihasználni a lehetőségeinket. Ne felejtsük el: mindig azt éljük, amit választunk! Válasszuk azt, hogy a szenvedés, a beszűkülés helyett, a szeretetben, az egymásra és magunkra figyelésben kapcsolódunk egymáshoz!

Ehhez kívánok mindannyiunknak kitartást, hitet, bizalmat, könnyedséget!

 

Dr. Kovács Fatime

holiszta

Életesszencia

Életesszencia a Facebookon

+36-20-362-22-88

kovacs.fatime@vipmail.hu, fatime@eleteszencia.hu



 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Dr. Kovács Fatime) Női percek Thu, 09 Jan 2020 20:18:31 +0100
Korizz hétvégente a Szabadidőközpontban! http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3391-korizz-hetvegente-a-szabadidokozpontban http://trendalelke.hu/index.php/bestof-blog/item/3391-korizz-hetvegente-a-szabadidokozpontban Fotó: Hírös Sport
Noha a főtéren már nem hódolhatunk az egyik legmenőbb téli sportnak, azért még nem kell elpakolni a korcsolyákat, Kecskeméten az elkövetkezendő hetekben még két helyen hasíthatjuk a jeget!

 

 

A Benkó Zoltán Szabadidőközpontban található jégpálya ugyanis 2020. április 19. vasárnapig hétvégente megnyitja kapuit a lakosság számára.

 

A jégpálya hétvégi nyitvatartása a lakosság számára:

  • szombat-vasárnap: 15.00-18.30 (jégkészítés 16.30-17.00)
  • 2020. március 15. vasárnap ZÁRVA
  • 2020. április 12. vasárnap ZÁRVA

Jegyárak:

  • Felnőtt: 1000 Ft/fő
  • Gyermek, diák, nyugdíjas: 600 Ft/fő
  • A korcsolyabérlés alkalmanként 1000 Ft-ba, az élezés 1300 Ft-ba kerül.

A jegyek megvásárlására a pálya melletti jegyértékesítő konténernél van lehetőség. Érdeklődni a 70/660-7788 telefonszámon lehet.

Forrás: Hírös Sport

 

 

A Szabadidőközponton kívül a hatalmas műjégpályán, a Gokart Hotel tőszomszédságában is korizhatunk még.

Csütörtökönként 16:00-20:00 óra között ráadásul díjmentes korcsolyaoktatást tartanak a Kecskeméti Műjégpályán. Előzetes bejelentkezés nem szükséges, az oktatás mindig személyre szabott, egyénileg történik és a legifjabbakat is várják rá.

 

Kecskeméti műlyégpálya

 

Cím: Kecskemét, Szent László krt. 66.

 

NYITVATARTÁS:

  • Hétfő-szerda: 09:00-18:45
  • Csütörtök: 09:00-19:45
  • Péntek: 09:00-14:00 és 15:00-20:00
  • Szombat - vasárnap: 09:15-14:00 és 15:00-20:00


JEGYÁRAK:

Hétfőtől-csütörtökig:

  • Felnőtt 1 000 Ft (napijegy)
  • Gyerek / diák / nyugdíjas 800 Ft (napijegy)
  • Családi jegy (2 felnőtt 2 gyerek) 3 200 Ft (napijegy)
  • Csoportos jegy (20 fő felett) 700 Ft (napijegy)


Hétvégi jegyárak:

Péntek 15 órától vasárnap 20 óráig, valamint munkaszüneti napokon

  • Felnőtt 1 300 Ft (délelőtt vagy délután)
  • Gyerek / diák / nyugdíjas 1 000 Ft (délelőtt vagy délután)
  • Családi jegy (2 felnőtt 2 gyerek) 4 000 Ft (délelőtt vagy délután)
  • Csoportos jegy (20 fő felett) 1 000 Ft (délelőtt vagy délután)


Szekrénybérlés:

  • A szekrénybérlést 1 000 Ft kaució ellenében lehet igénybe venni.
  • A szekrénybérlés díja a szekrénykulcs pénztárba való visszaadásakor kerül levonásra a kaucióból, melynek összege 100 Ft.

Korcsolya kölcsönzése: 1 alkalom 800 Ft / pár

Élezés: 1300 Ft / pár. Abban az esetben ha a korcsolya rozsdás és nem megfelelően karbantartott állapotban van, az élezés ára 1500-1800 Ft is lehet.

 

A pénztár zárás előtt 45 perccel bezár.

A pálya mellett büfé is a sportolni vágyók rendelkezésre áll.

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

]]>
info@trendalelke.hu (Sárdi Barbara) Programok Thu, 09 Jan 2020 20:07:56 +0100