TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Figyelem! Hétvégén programcunami érkezik Kecskemétre!
22
2019 máj.

Figyelem! Hétvégén programcunami érkezik Kecskemétre!

 

Természetesen a most hétvége legtöbb programja a gyerkőcöknek kedvez gyereknap alkalmából, de azért a felnőttek sem járnak rosszul: pénteken, a Vasútkertben indul a 3 napos buli, a kecskeméti sörfesztivál, a mozivásznon Antonio Banderas állja majd a hölgyek tekintetét, lesz egy kis zenei különlegesség, illetve tánc hajnalig. 

 

 

Babás tárlatvezetés a Kecskemét 650 kiállításon

 

Helyszín: Cifrapalota, Rákóczi út 1.

Időpont: 2019. május 24., 10:00

 

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy híres építészmester! Úgy hívták, hogy Márkus Géza! Sok mesét és rengeteg dalocskát épített a csodás épületbe. Mulatságnak való hely volt ez régen, ahol sok nótát énekeltek…” - kezdi az első palotamesét Burovincz Laura, a babás tárlatvezetés vezetője, a múzeum munkatársa. Azért a prózai rész egyenes arányban van az énekszóval, a zöld ajtók ívei is a dallamra ringnak, úgy hívogatnak mindenkit. Gitárszóra gyülekeznek a babák az anyukákkal, akadnak egészen picik, de van, aki már bölcsődés korú. Szövött szőnyegen és padon ülve énekeljük a köszöntőket: Adjon Isten Jó Napot!, Süss fel nap!, Én kicsike vagyok… A bababázisra mindenki visszatérhet, ehet, etethet, ihat, megpihenhet, majd újra csatlakozhat a csoporthoz.

Dalolva sétálunk a Kecskemét 650 kiállítás felé, a lépcsőkorlát mászókává alakul, a hófehér falak kéznyomoktól mázasak, zeng a gang a „guggolástól”, de így van ez jól, a kiállítóház felkészült a gyerekzsivalyra. A tárlatban lenyűgözi a gyerekeket a sötétben világító 3 D-s épületek fénye, formája, a kihúzató fiókok, amelyek a szülőknek is rejtegetnek szellemi kincseket. A díszterembe érve a páváknak énekeljük a Cifrapalotát, az ablakok és tubarózsák boldogan adják át a szélnek a vidám hangokat.

A tárlatvezetés ingyenes.

Minden hónap utolsó péntekén várják a város összes érdeklődő és kíváncsi anyukáját/apukáját másod-harmadmagával. Következő alkalom: 2019. június 28.

 

 

Olvasókör a Malomban - Neil Gaiman: Coraline

 

Helyszín: Libri Könyvesbolt, Malom Központ, Korona u. 2.

Időpont: 2019. május 24., 16:00–17:30

 

Coraline unalmas élete egy-kettőre a feje tetejére áll, amikor rátalál egy másik világba vezető titkos ajtóra az otthonában. Az ajtó túloldalán minden egy kicsit furcsább, finomabb, izgalmasabb – és veszélyesebb!

Találkozzunk, idézzük fel együtt a könyv legizgalmasabb jeleneteit, és osszuk meg egymással kedvenc idézeteinket Neil Gaiman klasszikusából!

 

 

Csipkefa Zenekar Népzenei Szobakoncertje

 

Helyszín: Katona József Könyvtár, Piaristák tere 8.

Időpont: 2019. május 24., 17:00–18:30

 

A Csipkefa zenekar "Üzenet" címet viselő akusztikus - azaz erősítés nélküli - koncertje a moldvai csángó magyarság ősi, de a mai napig élő néphagyományként jelen levő dallam és énekvilágába röpíti el a látogatókat. A bő egy órás zenei utazás nyomán hallhatunk többek között ősi csángó altató éneket a Szeret patak mentéről, vidám hora dallamokat Somoskáról és feszes tempójú botosánkát Külső-Rekecsinből. A zenei élmény mellett az érdeklődőbbeknek lehetőség lesz a csángó táncok kipróbálására is!

A zene alapját az erőteljes dob barbár ritmikája adja, a gerincét az ősi fúvós hangszerek (furulya, kaval) misztikus rezgése szolgáltatja, lágy hegedű dallamokkal körbefűzve, zengő koboz kísérettel felöntve, a harmonika délvidéki melódiáival fűszerezve alkotnak fülbemászó koktélt, melynek habját a csángó ének remegése üli meg!

A belépés ingyenes, a tánc kötelező!

 

 

A Kecskeméti Pagony megnyitója Marék Veronikával

 

Helyszín: Kecskeméti Pagony, Szabadság tér 2.

Időpont: 2019. május 24., 17:00–19:00

 

“A Pagony nem pusztán egy bolt, hanem egy olyan hely, ahol jó lenni, jó időt tölteni. Egy olyan könyvesbolt, ahol a minőségi gyerek- és ifjúsági irodalom színe-javát megtaláljátok, és a játékkínálatunk minden korosztályt kielégít. Gyertek el, ismerjétek meg mesés világunkat!

A megnyitó programja:

17.00: A boltot Marék Veronika író-illusztrátor nyitja meg, aki a Pagony Kiadó első könyvét is írta egyben - óriási öröm számunkra, hogy az első szerzőnk nyitja meg a tizedik boltunkat!

A megnyitó után dedikáltathatjátok Veronikával a könyveit.

A kicsiket kézműves programmal várjuk, és ezen a napon óriási kedvezménnyel is készülünk.”

 

 

Kecskeméti Kézműves Sörfesztivál – Kisüzem 2019

 

Helyszín: Vasútkert

Időpont: 2019. május 24-26., nyitás minden nap 14 órától

 

A fesztiválon az ország legjobbjai közül 25 sörfőzde lesz jelen, akik elhozzák és bemutatják a sörkínálatukat, így összesen több, mint 200 féle sört kóstolhatnak az érdeklődők. A sör mellé ételeket a felvonuló foodtruck-ok szolgáltatnak, illetve zenés programokból sem lesz hiány a három nap alatt.

Részletek

 

 

Gyereknap Kecskeméten

 

Május utolsó hétvégéje talán a legvidámabb két nap lesz Kecskeméten, 2019-ben: rengeteg programmal várják a gyerkőcöket - a legapróbbakat, a virgoncokat, a tudóspalántákat, a művészcsemetéket, a bátrakat, az állatbarátokat és még sorolhatnánk... Ha kirándulni szeretne a család gyereknap alkalmából, arra az esetre is van néhány tippünk!

Gyereknapi programválogatásunkat itt találod. 

 

 

Majális Táncház

 

Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, Deák Ferenc tér 1.

Időpont: 2019. május 25., 16:30–2:00

 

Program:

  • 16:30 – 17:30 Csimota topogtató (2-4 éveseknek):
    ölbéli játékok, topogtató
    Közreműködik: Böde-Harkai Csilla
  • 17:00 – 19:00 Aprók tánca:
    Tánctanítás: kiskunsági és dél-alföldi táncok, népi játékok, népszokások felelevenítése, 
    Táncmesterek: Böde István és Márkli Zsuzsanna 
    Kézműves foglalkozás: nemezlabda készítés
    Vezeti: Barcsikné Tercsi Ibolya népi játszóházvezető
  • 19:00 – 21:30 Ifjúsági táncház:
    Tánctanítás: kalotaszegi, moldvai, sárközi táncok tanítása
  • 21:00-től Felnőtt táncház: 
    Tánctanítás: kiskunsági, szilágysági, nyárád-menti, vajdaszentiványi, széki, kalotaszegi, mezőségi, stb. táncrendek
    Táncmesterek: Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Márkli Zsuzsanna, Molnár Máté
    Közreműködik: Inoka Győző és barátai
    Házigazda: a Kecskemét Táncegyüttes, valamint a Tűzön-Vízen Át Egyesület és Kecskeméti Kodály Iskola Néptánc Tanszak

Belépődíj: 400 Ft

 

 

Bringás laktanya-kör

 

Helyszín: Rudolf-kert, Olimpia u. 1.

Időpont: 2019. május 26., 10:00–13:00

 

A családi kerékpáros program a Rudolf-kert felvonulási terén (Jysk áruház mögött) és Homokbányán (Füredi Autósiskola tanpálya) zajlik. Regisztrálni a rudolf-kerti helyszínen is lehet, ahol egy kerékpáros ügyességi-közlekedésbiztonsági pálya várja a gyerekeket, a homokbányai helyszínen pedig játékos elméleti (kerékpáros KRESZ-hez kapcsolódó) és gyakorlati (kerékpáros ügyességi) feladatokat kell megoldaniuk a résztvevőknek. A program résztvevői pecsételőlapot kapnak, amelyen igazolást gyűjtenek az útvonal végigjárásáról, a feladatok teljesítéséről a startnál és a célban (Rudolf-kert), illetve a közbenső állomáson (Homokbánya). A program teljesítői közül az első 100 fő garantált kerékpáros közlekedésbiztonsági ajándékot kap, illetve a kitöltött pecsételőlap egyben részvételi lehetőséget biztosít a nap végi sorsolásra, amelynek fődíja egy kerékpár.

A tervezett program:

  • 10-12 óra: regisztráció a rudolf-kerti helyszínen
  • 10-13 óra: útvonal bejárása, feladatok teljesítése
  • 13 óra: sorsolás a rudolf-kerti helyszínen, a jelenlévő résztvevők között

Előzetes regisztráció

 

 

Párkapcsolat: A Nagy Hazugság - Kiss Balázs Kunó előadása

 

Helyszín: FLOW yoga & Selfness, Bánk bán utca 6.

Időpont: 2019. május 26., 17:00–19:00

 

Valamiért beépült a köztudatba, és már senki sem kérdőjelezi meg azt a rendszert, hogy az ember életében igazán csak 1 másik embert szerethet. Ha netán több ilyen is lenne, akkor azokat is csak szigorúan egymás után. Mi történt az Emberrel, amikor az életében igazán csak néhány társának adja át a teljes szeretet, elfogadását és kedvességét? Mi történt a kiépült falakkal és blokkokkal, amivel az életben a legtöbb embert kizárja?

Lehetséges-e ilyen védművekkel igazán szeretni? Lehetséges így egyáltalán "'boldog" párkapcsolatban élni? Együtt keresünk rá megoldást, hogy HOGYAN lehet úgy párkapcsolatban élni, hogy az ne szenvedéssel járjon, hanem egy csodálatos KÖZÖS utazás legyen. Ez nem egyszerű, mert komoly önismeret szükséges hozzá. A másfél órás előadás a segítségedre lehet abban, hogy Te is alkalmazni tudd a megoldásokat az életedben.

A férőhelyek korlátozott száma miatt bejelentkezés szükséges:

  • naptár
  • +3620/2684586
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Részvételi hozzájárulás: 2000 Ft

 

 

Fájdalom és dicsőség

 

Helyszín: Otthon Mozi, Kossuth tér 4.

Vetítések:

  • 2019.05.23. csütörtök, 18:00
  • 2019.05.24. péntek, 18:00
  • 2019.05.25. szombat, 18:00
  • 2019.05.26. vasárnap, 18:00
  • 2019.05.27. hétfő, 18:00

 

Salvador Mallo filmrendező élete alkonyán visszatekint a maga mögött hagyott évekre. Gyermekkora a hatvanas években, családja kivándorlása egy jobb élet reményében és a letelepedés egy spanyol faluban, az első vágyakozások és az első már felnőttkori szerelem a pezsgő Madridban a nyolcvanas években, a szakítás fájdalma, miközben továbbra is szétfeszítik a heves érzelmek, ahogy az írást kezdi el alkalmazni terápiaként, hogy felejtsen, ahogy felfedezi a mozi varázsát, és az üresség, az a végtelen üresség, amely meggátolja, hogy továbbra is filmeket készítsen. A “Fájdalom és dicsőség” az alkotásról szól, hogy milyen nehéz is elválasztani azt a magánélettől, s a szenvedélyről, amely értelmet ad az életnek és reményt. Salvador rádöbben, hogy égető szüksége van rá, hogy felidézze a múltját és ebben az elbeszélésben találja meg a megváltást.

Pedro Almodóvar megannyi kín és dicsőség után karrierje egyfajta összegzéséhez érkezett. Legalábbis erre utal, hogy legújabb filmjének főhőse egy filmrendező, aki visszatekint életére, hogy alkotásai és szerelmei kereszttüzében próbálja értelmezni a jelenkor válságát. A spanyol kultrendező ehhez olyan világsztárokkal dolgozik együtt ismét, akik már első filmjei sikerénél is mellette álltak: Antonio Banderas és Penelopé Cruz.

Spanyol dráma, 113 perc, 2019, 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

A film előzetesét itt láthatod.

Online jegyfoglalás

 

 

Kitekintő: Budapesti Nagy Sportágválasztó

 

Helyszín: Merkapt Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/B

Időpont: 2019. május 25., 9:00-17:00

 

Több mint 100 sportágat lehet díjmentesen kipróbálni. A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együtt sportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. A rendezvény szervezői szeretnék, ha a Nagy Sportágválasztón az óvodástól a nyugdíjas korosztályig mindenki megtalálná a hozzá leginkább illő sportágat, hiszen a sportot nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni!

Bővebb információ

 

 

Előzetes: Tárlatvezetés illatokkal, hangokkal a Rippl-Rónai kiállításon

 

Helyszín: Bozsó Gyűjtemény, Klapka u. 34.

Időpont: 2019. május 27., 17 óra

 

Megillatozzuk a festő által megörökített párizsi nők parfümjét, és belehallgatunk, milyen muzsika szólt egy-egy baráti találkozón a Róma-villában. De az is kiderül, milyen illat lengte be a művész kaposvári otthonát vasárnap délutánonként…

Részvételi díj (belépés + tárlatvezetés): 1200 Ft/fő (kedvezményeket nem áll módunkban érvényesíteni)

Vezeti: Kovács Ágnes művészettörténész

Előzetes regisztráció szükséges a következő e-mail címre küldött üzenettel: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jelentkezési határidő: 2019. május 24., 12 óra

 

 

„Hírös kecskemétiek” pódiumbeszélgetés

 

Helyszín: Hírös Város Turisztikai Központ

Időpont: 2019. május 29., 18 óra

 

Vendégek:

  • Dobó Enikő, a Kecskeméti Katona József Színház színművésznője
  • Bahget Iskander, fotóművész, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tiszteletbeli tagja
  • Kuna Lajos, zenekarvezető, rézfúvós tanár, szaktanácsadó
  • és tanítványa, Beke Márk, a Kecskeméti Kodály Zoltán Szakgimnázium harsonás tanulója, a 2018. évi Virtuózok győztese

A beszélgetést vezeti: Kriskó János

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékod jelezd az alábbi lehetőségek egyikén: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 76/501-176, vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.) kedd - péntek 13:00 – 17:00-ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet.

 

 

Ezerarcú Kolon-tó

 

Találkozóhely: Izsák, Dózsa György tér 4. Vino Étterem – Kolon Café

Időpont: 2019. június 1-2. 

 

Program: Ismerje meg a Kolon-tó sokféle élőhelyét és természeti értékeit a kétnapos túra során. Az első nap Izsákról dél felé haladva kerüljük meg a Kolon-tavat, megismerve a láprétek és láperdők világát. Az éjszakát a B. Bognár tanyán töltjük. Másnap reggel bejárjuk a Bikatorok tanösvényt, majd a Kolon-tó nádasa mellett sétálunk vissza Izsákra.

Túra hossza: első nap 22 km, második nap 12 km.

Szállás: B. Bognár tanya udvarán, saját sátorban.

Részvételi díj: felnőtt 4000 Ft/fő, kedvezményes 3200 Ft/fő, családi jegy (2 felnőtt és min. 2 gyerek) 11200 Ft.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A csoport létszáma korlátozott. További információk, jelentkezés: Morvai Edina,+36/70-4118-445, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Mozdulj KI Kecskemét! #3

 

Helyszín: Malom Központ és környéke

Időpont: 2019. június 1.

 

Csak 1 napig tart majd a paradicsomi állapot, amikor óriás társasjátékok, streetball bajnokság, extrém sportok, zumba, jóga, tajcsi, thai boxing töltik meg élettel a város központját, így másnap valószínűleg fél Kecskemét jóleső izomlázzal ébred majd a harmadik Mozdulj KI Kecskemét után. Kimazsoláztuk nektek a legvagányabb, legkülönlegesebb, legviccesebb és legmenőbb eseményeket a Malom Központ 2019. június 1-jei sportfiesztájának brutálisan sok programja közül. Íme!

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: péntek, 24 máj. 2019 14:58
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449