TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Kecskemét arcai: Csombor Teréz
04
2016 okt.
Lehár Ferenc: A víg özvegy Lehár Ferenc: A víg özvegy

 

Nincsenek sztárallűrjei, közvetlen, vidám jelenség, pedig az élet sokszor próbára tette. Egy biztos: Csombor Teréz lábai előtt hever Kecskemét és a szakma. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a számos elismerés és díj, amit a Katona József Színház művésznője maga mögött tudhat. Legutóbb épp a legjobb női mellékszereplő kategóriában nyerte el a Színikritikusok Díját a Macska a forró bádogtetőn című előadásban nyújtott alakításával.

 

Kecskemét arcai című sorozatunkban neves és kevésbé ismert vagy egyáltalán nem ismert kecskemétiekről mesélünk, akik alakítják, formálják a várost, színesítik a kecskeméti életérzést: lehetnek nők, férfiak, művészek, vállalkozók, sportolók, önkéntesek, hétköznapi hősök. Ami fontos, köztünk, értünk, velünk élnek.

 

Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia

 

Trendalelke: Már a gimnáziumban zenét tanultál, mindig is színésznő szeretettél volna lenni, mégsem hittél ebben az álomban. Miért?

Csombor Teréz: A Jászberénytől néhány kilométerre fekvő Alattyánból származom, ahol nagyon elszigetelten éltünk akkoriban. Televíziónk volt, tehát azon keresztül láttam az énekeseket, színészeket, de el sem tudtam képzelni, hogy ez nekem sikerülhet. Az általános iskola 6. osztályában elkezdtem balettre járni, nagyon szerettem, de meghalt a tanárom. Én viszont mindenáron szerettem volna művészetekkel foglalkozni. Vékony kislány voltam, tudtam spárgázni, imádtam énekelni, táncolni, színjátszani. Az udvaron játszva is azt képzeltem, hogy színésznő vagy énekesnő vagy éppen táncos vagyok. Cirkuszt rendeztünk a kertben, én írtam a forgatókönyvet, majd kiplakátoltam, hogy Csomboréknál cirkusz van, 2 forintért lehet jönni. Még a nótákra is emlékszem a mai napig, amiket megtanítottam az iskolatársaknak, barátnőknek.

Jászberényben  gimnazistaként szolfézsra és zongora órára jártam. 8 kórusban énekeltem, sorra nyertem az ének- és szavalóversenyeket. Mégsem hittem az álmomban, mert szerény családból jövök - édesanyám TSZ-tag volt, édesapám kőműves - nem gondoltam, hogy egy falusi lánynak ilyesmi összejöhet. Pályaválasztásnál nem is a művészi vonalat követtem: Egerbe jelentkeztem a tanárképzőre, ahova azonban kevés pont híján nem vettek fel…

Ami tulajdonképpen szerencsés fordulat volt…

Egyszercsak átszaladt hozzánk a szomszéd, és a következőt mondta édesapámnak: “Miska, most elmehet színésznek a jányod, Szolnokra tagokat keresnek”. Nekem persze nem kellett több, azonnal mentem, mit bántam én, hogy kórusba vagy hova, csak a színpad közelében legyek! Fel is vettek 28 jelentkezőből egymagamat. Elkezdtem tehát a kórusban énekelni, aztán kiderült, hogy táncolni is tudok, úgyhogy nem sokára már A víg özvegyben táncoltam igazi táncosokkal. Később kiszúrt egy rendező, aki prózai szerepeket osztott rám. Biztattak a színésztársak, rendezők, hogy nekem ez az utam, tovább kell rajta haladnom. Akkor kezdtem hinni benne, hogy valóban teljesülhet ez az álom.

A Bartók Stúdióba (Bartók Gyerekszínház) felvételiztem ezután Budapesten, mert az áhított főiskolai szak, az operett-musical képzés éppen nem indult, de nem akartam tétlenkedni. Ugyanazok a tanárok tanítottak ott is, mint a Színművészeti Főiskolán, ahova egyébként egy év után átkerültem - persze felvételizni kellett.

A tanári pályafutásról szövögetett tervek szertefoszlottak?

Nem! Az a másik “hivatásom”, jelenleg is tanítok. Nagyon közel áll hozzám. Dolgoztam már fiatalokkal és idősekkel egyaránt. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni nekik - afféle Teréz anya vagyok. A semmiből is hangot kreálok, megénekeltetek bárkit, bárhol.

 

L. Frank Baum: Óz

Talán a sors kárpótolt a néhány év tanítással? Mit szerettél benne legjobban?

Cegléden a Patkós Irma Művészeti Szakközépiskolában tanítottam, miután kikerültem a színházi berkekből. Nagyon szuper előadásaink születtek, és egészen a művészeti igazgatói posztig jutottam. A legnagyobb sikerem tanítói vonalon a Margaréta Otthonból származik. A kis öregek fogékonyak voltak a népdalokra, de láttam bennük az ambíciót, az élvezetet, ezért rámentünk a kicsit nehezebben énekelhető magyar nótákra, majd az operettre és szép lassan minden műfajra. Színházi jeleneteket játszottunk, mindezt tényleg olyan emberekkel, akik életükben nem énekeltek. Nagyon büszkévé tettek. Terápia volt ez számukra, élet költözött beléjük, vártak mint a Messiást. Versenyekre jártunk, mindent megnyertünk, mert hatalmas szívvel és élvezettel léptek fel. Engem is boldoggá tettek, hiszen láttam, hogy értelmet adok az életüknek. Az otthonban is sokat léptünk fel, karácsonyi jeleneteket játszottunk dalokkal fűszerezve - igazi ünnepet varázsoltunk oda. Ezekre az időkre vagyok a legbüszkébb, mert biztosan hasznosat és jót cselekedtem. Azóta is tanítok, ahogyan az időm engedi, például a Móra Ferenc iskolában és a Zrínyiben.

11 év mellőzöttség után tértél vissza a színházba, ami nagyon hosszú idő. Mindig is visszavágytál?

Persze. Belehaltam abba, hogy nem kellek, pedig nem hibáztam. Nincs olyan zenés darab, amiben ne játszottam volna. 100 főszerep után rúgtak ki, pont, mikor három kitüntetést is kaptam… Színész voltam, nem volt más mesterségem, úgyhogy a tanítás mentsvárként szolgált, de örültem, hogy visszakerültem az eredeti utamra. Egyszer csak eszébe jutottam Bodolay Gézának a Laura című darab kapcsán és visszavett. Nagyon megszeretett, jó szerepeket kaptam. Bocsánatot kért, hogy nem keresett meg előbb. Nem tudta, hogy megváltoztam, a vékony, harsány szubrettből egészen más karakterem lett, de ő ezt még jobban is szerette. Tisztában vagyok a korommal, kinézetemmel, sok mindent átéltem, megvan bennem a belső tartalom is a fajsúlyosabb szerepekhez.

Melyik szereped az abszolút kedvenc és melyik jelentette a legnagyobb kihívást?

Talán A kaktusz virága volt a kedvenc. A Macska a forró bádogtetőn pedig igazán nagy kihívás volt, mivel nehéz darab, és mert nem ismertem Zsótér Sándor rendezőt, nem tudtam, hogyan dolgozik. Tartottam tőle, hogy modernizálni akar majd: de nem, szerencsére nagyon jó útra terelt. Kitűnő rendező, remekül tudtunk együtt dolgozni. Végül a szakmai zsűri legjobb előadásnak járó díját vehettük át érte a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozón, én pedig a MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület legjobb női szereplőnek járó díját kaptam Ida mama szerepéért. Azóta pedig a legjobb női mellékszereplő díjra is felterjesztettek a kritikusok, és hát el is nyertem, pedig nem akárkik voltak még esélyesek, például Törőcsik Mari.

 

Lehár Ferenc: A víg özvegy


Ilyen elismerések után elégedetten hátra dőlsz, élvezed a közönség és a szakma szeretetét, vagy újabb magaslatokra törsz?

Kell a színésznek az elismerés. Én elég kevés önbizalommal indultam el a pályán. Nagy sikereim voltak, ám a kirúgás utáni 11 év megveszekedett volt, teljesen elment a nehezen összeszedett önbizalmam is. Az a törés még mindig mélyen bennem él. Az, hogy másutt is elismernek, hatalmas dolog. Még szeretnék komolyabb szerepeket játszani. Már más életszakaszban járok, nem feltétlenül a vidám dolgokat szeretném a színpadon megtestesíteni. Nagyon tetszene akár egy monodráma vagy valamilyen tragikomédia. Ezek állnak jól nekem: nevetnek rajta, mert nevettetek, de sírnak is, és én is sírok.


Hogyan fért meg a színművész karrier az anyaság mellett?

Ez egy színésznek örök probléma. Ráadásul egyedül neveltem a fiam, Pétert, mivel elváltam. Amíg édesanyám élt, gyakran vigyázott rá, de tulajdonképpen itt nőtt fel a kecskeméti színház kulisszái mögött. Csípte ezt a világot, úgyhogy már harmadikos korában Nyilas Misit játszotta, de ettől még nem akart színész lenni. Őszintén szólva, örültem is neki, mert kemény berkek ezek… Aztán mégis színész lett. Nagyon szép kapcsolat a miénk, összetartás jellemzi. Igaz véleményt mondunk a másik szerepléséről, hozzá tudunk egymáshoz tenni.


Milyen a magyar színházi élet 2016-ban szakmai szemmel?

Én egy konzervatív szemléletű személy vagyok, a régi színházban hiszek, nem ebben a modernizált, rendezőcentrikus világban. Sokszor feszegetik a témát, hogy a közönség nem érti a mostani előadásokat, mert “nem elég tájékozott, nem elég művelt”. Nem, nem velük van a baj. A színház a nézőké, azért jött létre, hogy a nézők örömüket leljék benne, megértsék, szórakozzanak rajta a pénzükért cserébe. Ahhoz, hogy tanulni tudjanak belőle, érteniük kell. Elismerem, hogy egy-két darabnak jót tesz a “leporolás”, ha az szellemes, érthető és igényes lesz. Ilyen például a János vitéz, amit most tűzött a színház műsorra. A lelke megmaradt, a nóták is ugyanazok, de a világa a mai világ.

 

Fazekas István: A megvádolt


Szolnokon kezdted pályafutásod, megfordultál Győrben, most Kecskeméten élsz. A főváros sosem vonzott?

A főiskola után hívtak pesti színházak is, de Szolnokon kinézett Bor József rendező - aki sajnos nemrég meghalt -, biztatott, hogy tanuljam ki a szakmát, és ő visz magával, bárhol is lesz színházigazgató. Akkor éppen Győrben volt igazgató. Még el sem végeztem az iskolát, és leszerződtetett. Nem bántam meg, hogy a főváros helyett Győrbe kerültem, remek szerepeket kaptam, volt lehetőségem a fejlődésre. Persze, jól jár, aki Pesten befut, de az sok mindentől függ, és nem mindenkinek sikerül, hiszen mint tudjuk, nem csak a tehetség számít. Szerintem Kecskeméten nagyon tehetséges emberanyag gyűlt össze, szép előadások születnek. Jó színház a miénk!

Hogyan töltődsz szabadidődben?

Alapvetően vidám személyiség vagyok, mindig van valami, ami tovább visz, szinte újratöltődöm magamtól. De nagyon szeretek a fiammal lenni, kijárunk a Kecskeméti Arborétumba futni, sétálni, biciklizni, eközben kibeszéljük a világ nagy dolgait. Emellett hátrányos helyzetű gyerekeket tanítok, nagy szeretettel foglalkozom velük - ez is egyfajta kikapcsolódás, és értelmét is látom.

Van kedvenc helyed Kecskeméten?

Egyértelműen az Arborétum, de a Főteret is nagyon kedvelem, amikor időm engedi, sokat sétálok arrafelé. Szép ez a Kecskemét, és nagyon jó a közönsége!

 

Csombor Terézt az új színházi évadban ezekben a szerepekben látjuk:

  • Donizetti - Németh Virág: És közben szól a dal… 2. (Szereplő)
  • Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Főnővér)
  • Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Mostoha)

 

 

Tetszett, amit olvastál?

 

Iratkozz fel e-magazinunkra, csatlakozz facebook oldalunkhoz,

és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

 

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: kedd, 04 október 2016 15:34
Értékelés:
(5 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449