TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Kecskemét arcai: a menyasszonyok jótündére, Christina Wolf
14
2016 nov.

Kecskemét arcai: a menyasszonyok jótündére, Christina Wolf

 

Álomhivatásnak gondoljuk, és Farkas Krisztina, alias Christina Wolf elmondása szerint az is a menyasszonyi ruhák megálmodása és megvarrása. Bár külföld is csábította, mégis Kecskeméten hozta létre saját márkáját. Beszélgettünk vele a ruhakészítés kihívásairól, az aktuális trendekről, vészhelyzetekről és a szakma megható pillanatairól.

 

 

Kecskemét arcai című új sorozatunkban neves és kevésbé ismert vagy egyáltalán nem ismert kecskemétiekről mesélünk, akik alakítják, formálják a várost, színesítik a kecskeméti életérzést: lehetnek nők, férfiak, művészek, vállalkozók, sportolók, önkéntesek, hétköznapi hősök. Ami fontos, köztünk, értünk, velünk élnek.


Trendalelke.hu: Kislányként szövődött az azóta valóra vált álom, hogy egyszer menyasszonyi ruhákat fogsz tervezni?

Egyáltalán nem. Olyan családból származom, ahol az állattartás volt az elsődleges, így nekem is az volt a célom, hogy állatorvos vagy valami hasonló, agrár témájú szakmám legyen. Mindig is fiús alkat voltam, a magassarkút nem kultiváltam. Az utolsó pillanatban jött egy sugallat, amikor úgy gondoltam, módosítom a jelentkezési lapomat, ezt az osztálytalálkozón szokták is emlegetni a tanáraim. Így jött a ruhaipar. Egy 30 fős lányosztályba jártam, amit igazán nehezen szoktam meg. Az iparág viszont nagyon megtetszett. Önszorgalomból elkezdtem egy maszek varrónőhöz járni dolgozgatni, tanulni - neki nagyon sokat köszönhetek. A precizitás és a munka szeretete tőle származik. A menyasszonyi ruhák iránti érdeklődés a volt párom anyukája által jött, ő ajánlott nekem egy munkalehetőséget, az egyik újságban látta, hogy menyasszonyi ruhaszalon keres munkatársat. Akkor végeztem a technikusival, és úgy voltam vele, egy próbát megér. Sikerült a felvételi, és elkezdődött a pályafutásom itt, Kecskeméten.


Hogyan folytatódott tovább a pályafutásod?

6 évig dolgoztam egy ruhaszalonban üzletvezetőként, de az egy idő után nem volt nekem elég, visszafojtva éreztem magam, nem tudtam megvalósítani az ötleteim. Meghoztam tehát a döntést, hogy a saját vállalkozásommal foglalkozzak, ami immár 2 és fél éve kitölti a napjaim.


A saját vállalkozás indításánál csakis Kecskemét jött szóba?

Szegeden elgondolkoztam, illetve Írországba is jártam ki, így a külföldben is gondolkodtam. Van azonban most már itt egy vevőköröm, akiknek hétköznapi vagy alkalmi ruházatot rendszeresen készítek. Ettől függetlenül külföldről is kapok rendszeresen megkereséseket. Szájról szájra terjed a hírem, valamint a Facebook ugyancsak segítségemre van.

 

 


Külföldi menyasszonnyal hogyan egyeztettek?

Előfordult, hogy csupán a méreteket kaptam meg, majd ez alapján kellett megvarrnom a ruhát, ami tökéletesen sikerült. Általában azért meg szoktuk oldani, hogy két-három alkalommal személyesen találkozzunk. Itteni menyasszonnyal persze még többször találkozom. Jót tesz a menyasszonyok lelkének is, nem csak praktikus a próba. Bele tudják tenni az ötleteiket a ruhakészítés folyamatába, látják folyamatosan az alakulását.


Kölcsönzés kontra készíttetés - nagy dilemma a menyasszonyok körében?

A készíttetés terén elengedhetetlen a magasszintű szakmai tudás. A kölcsönzőben leakasztják a ruhát a válfáról, felveszi a menyasszony, és maximum picit hozzá igazítják. Nálunk más a helyzet: én építem fel a ruhát, a menyasszony ezt az elején nem tudja felpróbálni, nem tudja magában nyugtázni, hogy biztosan ezt szeretné. Egy ideig óriási bizonytalanság veszi körül, így érthető, hogy a még manapság is népszerűbb a kölcsönzés, de egyre nagyobb az érdeklődés az egyedi ruha iránt. Úgy látom, egyre kevesebben szavaznak a tömegtermékre, nem szeretnék a menyasszonyok más után felvenni a ruhát, mint ahogyan máson látni sem.


Hányszor adható ki egyébként egy ruha?

Amikor még a kölcsönzőben dolgoztam, igazán megbízható és minőségű termékekkel dolgoztunk, ott háromszor adtuk ki általában. Utána már romlik a minőség - változik a tisztítás során például a szín.

 

 


Mit kezdenek a menyasszonyok a saját ruhával az esküvő után?

Sok esetben mondják elöljáróban a menyasszonyok, hogy a nagy nap után értékesítik, de aztán úgy hozzánő a szívükhöz, hogy megtartják emlékbe. Egyetlen menyasszonyról tudok, aki eladta a ruháját, mesélte, hogy megbánta, mert bántotta a lelkét, hogy változtattak a ruhán, és nem is állt olyan szépen az új viselőjén.


Akad, aki alkata miatt keresi inkább az egyedi ruhát?

Persze, van ilyenre is példa, aki nem konfekcióméret, nem feltétlenül talál magára olyan ruhát, melynek minden része megfelelően áll és még tetszik is neki összességében. Egyre több egyéniség van, ők a másik tábor, akik a tervezés mellett döntenek.


Hogyan kell elképzelni a folyamatot onnantól, hogy eljön hozzád egy menyasszony konzultációra?

Általában mindenkinek van már valamilyen elképzelése. Az első alkalommal a személyiségét, ízlését térképezem fel, ilyenkor sokat beszélgetünk vagy ha a személyes találkozó nem megoldható, akkor e-mailezünk. Kb. két óra után azért sikerül felmérnem, mi lenne az, ami a menyasszony elképzeléseihez, egyéniségéhez passzolna, úgyhogy következő lépésben skicceket készítek. Többnyire már az elsőt elfogadják. Ezután jöhet az anyagválogatás, tapogatás, a színek kiválasztása az alapján, ki milyen tónus. Ha nagyvonalakban vázoltuk a fazont, akkor jöhet a készítés, rendszeres próbákkal.


Hogyan követed a trendeket?

Figyelemmel kísérem a külföldi divatheteket, de itthon is nyomon követhető. Mivel online világot élünk, a legegyszerűbb tájékozódni az interneten, csak nyitott szemmel kell járni. A nagy divatházak őszi, tavaszi megmozdulásai remek inspirációt jelentenek. Ha külföldön vagyok, akkor persze ott tartok terepszemlét. Az alapanyagokról a nagykereskedésekben tudok tájékozódni, akikkel mi mindig előrébb járunk egy évvel. Én azonban senkire nem erőltetem az aktuális sikket csak azért, hogy én megvalósítsak egy nekem tetsző ruhát, hiszen az a cél, hogy aki viseli majd, ő jól érezze magát benne.

 

 


Egyénre szabod a ruhákat, mindenkinek a saját ízlésvilága szerint. De mégis mi az, ami 2016-ban sikkes?

Színekben a rózsakvarc és a derűs (serenity) kék, tehát az idei trendszínek, valamint a púder árnyalatok. Persze ezeket vegyítem fehérrel, törtfehérrel, hogy lágyabb, finomabb hatást keltsen. A hófehér nemcsak a divat szempontjából nem megy, hanem nagyon kevés hölgynek áll előnyösen, lévén hideg szín - csak az igazi tél típusúaknak, a Hófehérkéknek ajánlatos. Természetesen a színtípus meghatározásában is segítek a menyasszonynak. Az anyagokat tekintve a csipke abszolút hódít, mint ahogyan a puha tüllök és a finom, lágy anyagok. Teret nyert az aszimetria formailag és a díszítést illetően is.


Mi történik, ha a menyasszony ragaszkodik olyan ötlethez, amiről te nem vagy meggyőződve?

Azt gondolom, tudok hatni az emberekre, jó kommunikációval, megfelelő érveléssel lehet terelgetni a menyasszonyokat a helyes irányba. Kell egy kis pszichológiai véna.


Hogyan alakulnak az árak egy-egy ruha esetében?

Számos tényezőtől függ az anyagtól a vele töltött munkaórák számáig, egy ártartományt szoktam tudni megadni a menyasszonynak a tervezési folyamat elején, majd ahogyan haladunk, konzultálunk. Ha jön egy új ötlet, elmondom, mennyivel emeli a költségeket, éppen hol tartunk, hogy a végén senkit se érjen kellemetlen meglepetés.


A nyár az esküvői ruhák szezonja. Az év többi részében milyen ruhákat készítesz?

Nálam mindig szezon van… 2017-es menyasszonnyal már most dolgozom együtt, hiszen egy ruha nagyon sok idő alatt készül el. Nincsen holt hónap, amikor pihennék. Télen persze ott a báliruha szezonja. Mivel párhuzamosan több darabon dolgozom, így jó előre el kell kezdenem a munkafolyamatot.

 

 

Jól érezzük, hogy a munkád egyben a hobbid, a töltődés színtere is?

Igen, illetve imádom, hogy rengeteget vagyok emberek között, boldog emberek vesznek körül, tehát fantasztikus a hivatásom. Az inspirációm ebből is fakad. Nagyon sokszor éjszaka száll meg az ihlet. Aki szívvel-lélekkel végzi a munkáját, annak nincs munkaideje.


Van példaképed a divatiparban?

Így kimondottan nincs, mindig van olyan tervező, akinek a munkájában éppen megtetszik valami. Itthon nagyon tisztelem Benes Anitát, a Dalaarnát, mert ő is a saját egyéniségét igyekszik belevinni a ruhákba, kollekciókba, nem fekszik fel a divat hullámjára. Mi, szakmabeliek, rögtön meg tudjuk mondani, ha az ő darabját látjuk.


Számodra melyek az izgalmas momentumok egy menyasszonyi ruha kivitelezésében?

Az első, nyers próba hallatán minden menyasszonynak elkerekedik a szeme, tulajdonképpen ekkor csak anyagcafatokat próbálnak. Utólag mindig bevallják, hogy amikor kiléptek az ajtón, igencsak elgondolkoztak, hogy ebből vajon tényleg lesz-e ruha. Nekem viszont ez a legfontosabb próba, onnantól kezdve óriási léptekben halad a kivitelezés. Ez mindig vicces sztori. A másik momentum, amit kiemelnék, a ruha elvitele. Nem vagyok érzelgős típus, ebben a szakágban ráadásul az évek során még erősödik az ember, hiszen egyre nagyobb kihívások jönnek, amiknek meg kell felelni. Viszont amikor jön reggel egy üzenet az aktuális menyasszonytól, hogy bár biztos minden ara ezt mondja, de tegnap a világ legszebb nőjének érezte magát, no, akkor képtelenség nem meghatódni.


Szembesültél már ruha vészhelyzettel?

Persze, előfordult, hogy a fél ruha leszakadt. Én is ott voltam a lagziban, letéptem a maradékot - persze csak a felső rétegről beszélünk -, majd mondtam a menyasszonynak, irány tovább táncolni. Az én reakcióm miatt félt, de látva a gyorssegélyt, egyből megnyugodott. A legizgalmassabb történet az volt, amikor két héttel az esküvő előtt felgyújtottam egy olyan szoknyát, amin heteket dolgoztam. A vasaló valahogy feltekeredett meglehetősen magas hőfokra, és mivel közel volt a ruhához, a hő hamar megártott a tüllnek. Egyszerre sírtam és nevettem. Három napig nem aludtam, de a menyasszony semmit sem érzékelt a malőrből. Olyan is előfordult, hogy más szalonból vásárolt ruhát kellett gyorsszervizelnem.

 

Christina Wolff a Facebookon

 

Varázslatos Christina Wolf kreációk:

 

Tetszett, amit olvastál?

 

Iratkozz fel e-magazinunkra, csatlakozz facebook oldalunkhoz,

és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

 

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: kedd, 15 november 2016 18:38
Értékelés:
(9 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449